Kórházi helyzetkép

Nem az Árpád Kórház telephelye és épülete a valódi kérdés. Jogos társadalmi elvárás, hogy járulékforintjainkból hatásos és költséghatékony, megvesztegetésektől mentes, minden járulék- és adófizető számára egyenlő eséllyel hozzáférhető közszolgálatok működjenek.

A mai klinikák és kórházak többsége nem felel meg, mert nem felelhet meg e jogos elvárásnak. Ahogy nem lehet egy százéves gyárépületben mai Audi-motorokat gyártani, vagy a sarki közértben olcsón és nagy választékból vásárolni, úgy a százéves vagy öregebb kórházakban sem lehet költséghatékonyan gyógyítani. Nem lehet, mert a kórház energia-, belső szállítási és világítási rendszere, a kórtermek alapterülete, az osztályok vizesblokkja a rendelkezésre álló forrásokhoz képest csak drágán működhet. Ezért a pénz egy részét a betegek dolgai és a személyzet bére helyett az indokolatlanul drága épületüzemeltetés viszi el. Így aztán következnek a megszorítások, a várólisták, a teljesítményvolumen-korlát, magyarán hiánygazdálkodás.

Súlyosan rontotta a gazdaságossági szempontokat a kórházi ágyszámok csökkentésének módja. Különféle kijárások következtében nem a legkorszerűtlenebb, nem a legdrágábban üzemelő, nem a betegbiztonság tekintetében leggyengébb kórházak szűntek meg ekként működni, hanem minden kórteremből kitoltak néhány ágyat, sok kórházból egy-egy szakmai osztályt. A betegellátás költségeinek alig húsz százaléka függ közvetlenül a betegforgalomtól, a többi az épületfenntartás és -üzemeltetés, valamint az érdemben nem csökkenthető személyzet költsége, ezért azonos méretű infrastruktúra alig kisebb költséggel sokkal kevesebb bevételt termelt meg. A mérethatékonyság (bocsánat a szakszóért) romlott.

A fekvőbeteg-szakellátás korszerűsítését tehát továbbra sem egy-egy kórház vagy telephely teljes vagy részleges bezárásával lehet megoldani. És ne feledjük, az ágyszám a rendszerváltás óta 116 ezerről 44 ezerre csökkent, emellett van még 27 ezer krónikus ágy. Fenntartásukra, működtetésükre – részben az államosítás nyomán – idén durván százmilliárddal kevesebb jut. A betegek száma viszont nem csökken.

Ha az egészségügyi ellátórendszernek meg kell felelnie a gazdaságossági elvárásoknak, akkor a versenyszférához hasonlóan olyan infrastruktúrára van szükség, amely ezt lehetővé teszi. Azaz kellő méretű és alkalmas technológiával felszerelt új épületekre. Szükség van továbbá jól képzett, elkötelezett, teljesítményorientált és egyúttal minőségtudatos egészségügyi dolgozókra. És nem mellőzhető a társadalmi elvárásoknak megfelelő érdekeltséget közvetítő finanszírozás sem. Összefoglalva tehát: a rendszer szalámizása helyett először építkezésre van szükség, és utána lehet a kiköltöztetés helyett a szeretett, de alkalmatlanná vált régiből átköltözni az újba.

Dr. Weltner János
E-mail