Koporsókonvoj Padovában – Egy magyar nő beszámolója az olaszországi koronavírus-járvány közepéből
Hány halott kell még ahhoz, hogy minden ország meghozza azt a nehéz, és szigorú döntést, amit aznap este, a tévéműsort megszakítva jelentett be az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte?
Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy mindenki észbe kapjon, és megértse, hogy nem lehet félvállról venni ezt a vírust?
Sajnos, itt is túl későn kezdték a megszorításokat. A lakosság pozitív etikai hozzáállására alapoztak, de ez nem elég. Azt sem lehetett tartani, hogy a gyárak tovább működjenek, hisz a dolgozóknak így továbbra is mozogniuk kellett, metróra szállva, vonaton utazva, ami növelte a fertőzés terjedését.
Nehéz szívvel vettük tudomásul két héttel korábban, hogy egy ideig bezártan kell élnünk, de reméltük, hogy ezzel sikerül csökkenteni a vírus okozta betegek számát. A mutatók egyelőre tragikusak. Egyre nehezebb lesz szobafogság-életünk, mert mindig messzebbre tolódik a várva várt szabadság dátuma. Mindeközben rosszabbnál rosszabb híreket hallhatunk a rádióban, tévében. Az orvosok küzdenek a kórházakban, mi meg itthon, a depresszió ellen.
Közben arról tudósítanak, hogy a vészhelyzet kezelésére várják az újonnan diplomázott, a nyugdíjban levő, illetve az állás nélküli orvosok jelentkezését. Alig három nap alatt, többszörös volt a túljelentkezés.
Hiába akarunk javulást, ha nem tartjuk be a legfőbb, elkerülhetetlen szabályt: otthon kell maradni.
Mindenkinek jólesne kimenni a szép, tavaszi napokon, de annál tovább húzódik a járvány, minél kevésbé teszünk egységesen ellene. A bevásárlás sem ok a sétára.
Tegnap engem is igazoltatott a rendőrség. Gyalog mentem, szemetes a kezemben, hogy kidobjam, s utána irány a bolt, hogy bevásároljak. Még el sem értem a kukáig, már meg is állt mellettem a kék autó. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, ahogy maszkosan megálljt intett a biztos, és kérdezte, hogy hova tartok, és van-e igazolásom. Amikor elővettem a kért papírt, és felé léptem, hogy odaadjam, rám parancsolt, hogy maradjak távol. Csak az adataim voltak az önigazoláson,
pedig azt is be kellett volna ikszelnem, hogy miért is hagytam el az otthonom.
Gondolom, csak azért nem büntettek meg, mert a szemetes zsák, mint az őszinteség bizonyítéka, még ott volt a másik kezemben.
Egyetértek azzal, hogy ellenőrizzék erősebben a szabályok betartását, hisz még mindig sokan vannak, akik másokkal nem törődve, lekicsinylik a helyzet súlyosságát - hiába a vérfagyasztó valóság, a szomorú, nyomasztóan hosszú koporsókonvoj, amely azért érkezett Padovába, mert a járvány halottait már nem bírják el a gócpontok temetői, és más városokba kell őket elszállítani hamvasztásra.
