Konzervatív győzelem a spanyol helyhatósági választásokon

Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a szavazatok hétfő hajnali, 99 százalékot meghaladó feldolgozottsága alapján.

2023. május 29., 07:12

Szerző:

A győztes Néppártra a választásra jogosultak több mint 31,5 százaléka, vagyis hétmillió szavazó voksolt, az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) a szavazók 28,1 százaléka, 6,2 millió ember támogatta a Spanyolországi helyhatósági választásokon, amelyen a tizenhét tartomány közül tizenkettőben döntöttek most a régió vezetéséről és autonóm parlamentjének összetételéről a választók, emellett több mint nyolcezer település önkormányzatának képviseletéről is szavaztak.

A 63,9 százalékos választási részvétel 1,3 százalékkal maradt el a négy évvel ezelőtti eredménytől. A PSOE vereséget szenvedett a tartományok többségében, köztük olyan régióban is, amelyeket eddig irányított, ilyen például Valencia, Kantábria vagy Aragónia. A városok esetében a konzervatívok két ciklus után újból nyerni tudtak például Valenciában, amely korábban több mint húsz évig a párt fontos bázisa volt. Ráadásul győzedelmeskedtek az andalúziai Sevillában, amelyet 1999 óta folyamatosan a PSOE vezetett. A madridi autonóm tartományban és a fővárosban megtartotta az irányítást a PP, mindkét választást abszolút többséggel nyerte, így önálló kormányzásra készülhet.

Nem mondható el ugyanez a tartományok és városok többségéről, ahol nagyon szűk különbséggel végeztek az élen a konzervatívok, így a többség megszerzéséhez más párttal, pártokkal kell együttműködést kötniük. A politika palettán a PP-től jobbra elhelyezkedő Vox pártot nevesíti a spanyol sajtó lehetséges szövetségesként, ahogy arra már a most lezárult ciklusban is volt példa. A pártok a választást megelőzően nem kötöttek együttműködési megállapodást.

A szavazás legnagyobb vesztese az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, amely 1,3 százalékos támogatottságával lényegben eltűnt a politikai térképről. A helyhatósági választásokat az év végén esedékes parlamenti választások főpróbájának tartják Spanyolországban.

(Kiemelt képünkön: spanyol állampolgárok a május 28-i spanyol helzyközi választáson. Fotó: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP.)

06:54

Két ember halt meg Rotterdamban a két helyszínen, egy magánházban és az Erasmus Egyetemi Klinikán elkövetett lövöldözésben – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap rendőrségi információkra hivatkozva csütörtökön.

Tegnap 21:16

Egy fegyveres két embert súlyosan megsebesített a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán, az épületben tűz ütött ki, a gyanúsítottat előállították – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

Tegnap 21:07

Kanadának tanulnia kell abból a botrányból, amelyet egy náci veterán ottawai parlamenti megünneplése robbantott ki, és a továbbiakban szolidárisnak kellene lennie a nácizmus elítélésére irányuló orosz kezdeményezésekkel az ENSZ-ben – jelentett ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozta.

2023. szeptember 28., 19:46

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.