Koalíciós kérdőjelek
Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a Merkel kancellár vezette konzervatív–liberális koalíció biztosan nyeri az idén szeptemberben sorra kerülő német parlamenti választásokat. Mára ez kétségessé vált. A Bundestag pártjainak belső problémái bizonytalanná teszik a voksolás kimenetelét, a koalíciókötés lehetőségeit. KASZA LÁSZLÓ elemzése.
Legkésőbb az alsó-szászországi januári választások kimenetele ingatta meg azt a hitet, hogy az új Bundestag összetétele lefutott verseny. Hannoverben, a tartomány fővárosában vesztett a biztos nyertesnek látszó kereszténydemokrata–liberális koalíció. Szociáldemokrata–zöld tartományi kormány alakult. A mostani kormánykoalíció ezzel elvesztette többségét a német felsőházban (Bundesrat), amelynek jóváhagyására szükség van a legtöbb törvény érvénybelépéséhez. Az alsó-szászországi koalíció gyenge pontja a liberális párt volt. Országos szinten ugyanez a problémája a berlini koalíciónak is. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az FDP nem éri el az ötszázalékos parlamenti szintet. Tehát oda a koalíció.
Alsó-Szászországban a CDU választóinak jelentős része a liberálisokra szavazott, hogy megmentse a koalíciót. A taktika visszafelé sült el. Az FDP ugyan feldolgozta magát tíz százalékra az ajándék szavazatokkal, de ezzel a CDU annyira meggyengült, hogy a végső összeszámláláskor az SPD és zöldek erősebbnek bizonyultak a régi koalíciós pártoknál. Ők alkottak kormányt.
Biztosra vehető, hogy a CDU tanult az esetből. Szavazatkölcsönzés nem lesz szeptemberben. Merkel kancellár máris kiadta a jelszót: „Mindenki magáért küzd.” De a harcot mindenekelőtt saját pártján belül, és csak aztán a koalíciós partnerrel kell megvívnia. A CDU/CSU-ban évek óta nem volt olyan éles vita, mint ami most folyik a bejegyzett, azonos nemű párok jogállásáról. A tét az, hogy megkapják-e a családokat megillető adókedvezményeket, és a jogot gyerekek adoptálására. A keresztény pártok számára ez nemcsak politikai és jogi, hanem vallási, világnézeti kérdés is. A párt konzervatív tagjai és a bajorországi CSU ragaszkodik a „család szentségének” keresztény elvéhez, amely egy férfi és egy nő házasságára alapul. A kompromisszumot kereső Angela Merkel és a CDU liberálisan gondolkodó elnöksége elnapolta a döntést az alkotmánybíróság tavaszra várható ítéletéig.
De a CDU és CSU közötti ellentétet politikai téma is fűszerezi. Bajorországban tartományi választások is lesznek szeptemberben. A CSU vezetősége pontosan tudja, hogy választóinak többsége hagyományosan konzervatív: vallásos beállítottságától távolinak tartja az azonos neműek házasságát. A párt meg akarja őrizni támogatásukat. A CDU elnöke, Angela Merkel gondolkodásának középpontjában viszont a parlamenti választások állnak. Célja választótáborának kiszélesítése. Ezért gesztusokat tesz a szociáldemokraták jobbszárnya és a liberálisok saját pártjában csalódott része felé. Ez utóbbi törekvése persze szembefordítja koalíciós partnerével, az FDP-vel, amelyre viszont feltétlenül szüksége van, hiszen nélküle nincs kormánytöbbsége. A keresztény pártoknak és a kormánykoalíciónak megint egyszer nagy szüksége van a kancellár asszony megfontolt diplomáciai ügyességére, amely már annyiszor talált kiutat szorult helyzetekből.
Hozzá kell tenni, hogy a kisebbik koalíciós pártnak, az FDP-nek nem az azonos neműek házassága jelenti a legnagyobb problémát. Létkérdésük, hogy a bajor és főleg az országos választásokon bekerüljenek egyáltalán a parlamentbe. Ez a párt, amely négy évvel ezelőtt történelmének legnagyobb sikerét érte el tizenöt százalékkal, mára leküzdötte magát a parlamenti küszöb alá. Kérdés, hogy a múlt hét végi pártkongresszusnak a koalíció folytatását feltételekkel támogató döntései és Rösler pártelnök helyzetének megerősítése változtat-e a helyzeten. Annak elemzése, hogy az FDP miért veszített ilyen sokat négy év alatt a népszerűségéből, meghaladja egy ilyen cikk terjedelmét. De azt rögzítsük, hogy a liberális pártnak nagy szerepe volt a háború utáni Németország felépítésében. Fontos kiegyensúlyozó szerepe volt a két nagy párt, a CDU/CSU és az SPD között. Mindegyikkel tudott koalíciót kötni. Meghonosította a német politikai életben a demokratikus kormányzás lényegét, a kompromisszumkötés kultúráját.
A nagy német politikai zűrzavarban különös problémával küzdenek a szociáldemokraták. Attól félnek, hogy kancellárjelöltjük, Peer Steinbrück megszólal. Mert ha igen, abból baj lesz. Baj volt ebből a minap is, amikor egy beszédében kijelentette, hogy Silvio Berlusconi és Beppe Grillo személyében az olaszok „egy hivatásos és egy műkedvelő bohócot választottak”. Az éppen Berlinben tartózkodó olasz államelnök, Giorgio Napolitano erre éppen olyan csendesen, mint határozottan kijelentette: egy német politikustól „az olasz nép demokratikus választáson hozott döntésének tiszteletben tartását várja”, és lemondta a Steinbrückkel aznap estére tervezett vacsorát.
De nem ez volt a szociáldemokrata kancellárjelölt első olyan nyilatkozata, amely ártott esélyeinek. Előtte kijelentette, hogy a német kancellárnak olyan kevés a fizetése (tizenhétezer euró), amennyiért egy vidéki bankigazgató sem dolgozna. Erre természetesen elterjedt a vélemény, hogy Steinbrück saját jövőbeli fizetését akarja feltupírozni. Ez különösen annak fényében tűnt előnytelennek számára, hogy korábban kiderült: tizenöt és ötvenezer euró közötti honoráriumért tartott előadásokat nagyvállalatok, bankok, nemzetközi pénzintézetek meghívására. „Ez nem egy német szociáldemokratához, a szegények, elnyomottak pártjához illő magatartás” – hangzott az ítélet az SPD balszárnyának képviselőitől.
Kétségtelen, Steinbrück nem egy tipikus szociáldemokrata. Nem beszéli a párt törzsválasztóinak nyelvét, arrogáns, szívesen mutatja szellemi fölényét. Nem olyan politikus, akivel egy az alsó társadalmi rétegeket képviselő párt választási hadjáratba indul. Viszont kitűnő gazdasági szakember, a nagykoalíció idején pénzügyminiszterként jól együttműködött Merkel kancellárral. Törhetetlennek tűnő önbizalmát feltehetőleg az ássa alá, hogy a választási harcban személyes ellenfele az az Angela Merkel, akinek hatvanhat százalékos támogatottságával az ő huszonöt százaléka nem versenyezhet. A kancellár asszony nemzetközi tekintélyével sem konkurálhat. A Forbes Magazin – amelynek értékelésében nem a katonai hatalom vagy a pénz, hanem a személyiség kisugárzó ereje a kritérium – legutóbb Barack Obama után a múlt év legbefolyásosabb politikai személyiségének választotta. Ezzel szemben Steinbrück kis vidéki politikusnak tűnik. Az SPD problémája, hogy a jelöltválasztáskor nem volt Steinbrückhöz mérhető politikus a láthatáron. És most már nem lehet félreállítani.
A közvélemény-kutatások friss adatai szerint ha az FDP akár csak öt százalékkal is bekerül a parlamentbe, a mostani CDU/CSU–FDP-koalíció alakíthat ismét kormányt. Ha nem, akkor az SPD a zöldekkel kerül többségbe. Ebben az esetben Steinbrückből mégiscsak lehet kancellár. Az egykori keletnémet SED utódpártja, a Balpárt, amely most hat százalékon áll – és amelynek elnöke, Gregor Gysi ellen ismét nyomoz az államügyészség titkosszolgálati múltja miatt –, minden valószínűség szerint szintén bekerül a parlamentbe, de vele egyik nagy párt sem akar koalícióra lépni.
