Klicsko most a kijevi polgármesteri székért száll ringbe
Vitalij Klicsko száz százalékig biztos abban, hogy győz a jövő vasárnap tartandó kijevi polgármester-választáson.
Bizakodását a világhírű ukrán bokszoló arra alapozza, hogy a 2006-os helyhatósági választások eredményéből okulva gyökeresen átalakította és jelentős mértékben megerősítette kampánycsapatát. Klicsko a Kijevszkij Telegraf című hetilap hétvégi számának nyilatkozva azt is elmondta, hogy a választók voksainak 35 százalékára számít. Egy ilyen többséget maga mögött tudva első lépésként megalakítja a róla elnevezett Klicsko Blokk frakcióját a kijevi városi tanácsban (közgyűlésben), s erre támaszkodva vasszigorral elkezdi az ukrán főváros ügyeinek rendbetételét - tette hozzá.
A polgármesterjelölt kilátásba helyezte a városi vagyon elherdálóinak elszámoltatását, büntetőjogi felelősségre vonásukkal bezárólag. Közölte, hogy két évre visszamenőleg megvizsgáltatja a kijevi vezetés valamennyi döntését, hatályon kívül helyeztetve a törvénysértő határozatokat.
Klicsko azt is elmondta, hogy rövid időn belül moratóriumot hirdet Kijev történelmi városközpontjának a beépítésére; új parkolók létesítésével és a forgalom átszervezésével felszámolja az állandósult közlekedési dugókat, civilizált alapokra helyezi és megtisztítja a korrupciótól a lakásépítési szektort - írja az MTI.
A sportolóból lett politikus kifejtette: a különböző közvélemény-kutató intézetek felmérései egyértelműen bizonyítják, hogy jelenleg ő az egyetlen jelölt, aki le tudja győzni a hivatalban lévő polgármestert, Leonyid Csernoveckijt. Ennek érdekében ismételten összefogásra szólította az ukrán főváros demokratikus erőit, hogy egyetlen közös jelöltként őt támogassák a választáson. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy már május 25-én este ismert lesz a voksolás Klicsko Blokkjának győzelmét hozó eredménye.