Kiváló bevándorlóknak járó díjjal tüntették ki Karikó Katalint

Újabb elismerést kapott a világhírű magyar biológus.

2021. július 1., 11:39

Szerző:

A Nagyszerű Bevándorlók/Nagyszerű Amerikaiak (Great Immigrants/Great Americans) díjjal tüntették ki Karikó Katalint és még másik harminchárom embert – írta a kutató a közösségi oldalán. Minden évben, július 4-én megünnepli a New York-i Carnegie Alapítvány azokat a bevándorlókat, akik hozzátesznek valami értéket az amerikai élethez. Idén a szervezet harmincnégy honosított állampolgárt tisztel meg a díjjal. Az állampolgárokat, akik életükkel és példájukkal megerősítették a nemzetet. 2021-ben több mint harminc ország képviselteti magát.

Az idei díjazottak, köztük Karikó Katalin magyar származású biológus

Emberek, akik kiemelkedően kiveszik a részüket a társadalom szolgálatában, beleértve azokat a kitüntetetteket is, akik orvosi szolgáltatot nyújtanak, kutatnak; segítik a hátrányos helyzetűeket, a fogyatékkal élőket, jogfosztottakat, és döntést hoznak a politikában, a szavazati jogokban, az éghajlatváltozásban és az oktatásban. A hír megjelenik a New York Times július 4-i számában is.

Karikó Katalin a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, tudományos eredményei lehetővé tették a koronavírus-járvánnyal való gyors szembenézést. A jövőbeli tervek szerint továbbfejlesztik ezeket a vakcinákat, amelyek remélhetőleg a daganatos megbetegedések célzott kezelése mellett akár olyan betegségek ellen is alkalmazhatóak lehetnek, mint a szívinfarktus. Tudományos körökben többen Nobel-díj esélyesnek ítélik a kutatót.

 (Kiemelt kép: A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Budapesten 2021. május 27-én. Fotó: Cseke Csilla / MTI)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).