Kitiltották – újra bestseller lett

Bár egy-egy könyv társadalmi hatását nehéz vizsgálni, nem túlzás kijelenteni, hogy a Maus a 20. század meghatározó könyve. Ugyan számtalanszor hangoztatott érv az olvasás fontossága mellett, hogy empatikusabbá válunk általa, hiszen közben más emberek életébe képzeljük magunkat, az ilyen állításokat szinte lehetetlen bebizonyítani. A ritka kivételek közé tartozik a Tamás bátya kunyhója Harriet E. Beecher Stowe-tól: 1852-es megjelenésének és sikerkönyvvé válásának elválaszthatatlan köze volt ahhoz, hogy megerősödjenek az USA-ban a rabszolgaság eltörlésére irányuló mozgalmak. A holokausztról és a túlélés súlyáról szóló Maus kulturális hatása óriási és mérhető: egyrészt hozzájárult, hogy egy új jelenség, a képregénykönyv elterjedjen és új olvasókat találjon meg, másrészt lendületet adott a holokausztról és annak ábrázolásáról szóló diskurzusnak. Az emlékezetkutatás, a traumakutatás és a generációk együttélésének tanulmányozása mind olyan terület, amely a Maus köpenyegéből bújt elő. 

Beskatulyázhatatlan

Az eredetileg két kötetben megjelent történetért Art Spiegelman 1992-ben Pulitzer-díjat kapott, a képregény bestseller lett, amihez persze kellett egy nagyon fontos előfeltétel: szélesebb közösség is hozzáfért a könyvesboltokban. A Maus a képregény legitimációs törekvéseinek szívcsakrája, így egyáltalán nem meglepő, hogy számos fontos kulturális vita kerekedett abból a kérdésből, hogy tulajdonképpen hogyan is lehet értelmezni, elgondolni egy holokausztról szóló, könyv alakú képregényt. Ezeknek a kérdéseknek gyakorlati vonatkozása is volt: a Maus olyan megfoghatatlan volt, hogy a könyvesbolti eladók nem tudták, melyik polcra helyezzék. A képregényekkel kapcsolatos sztereotípiák miatt vonakodtak attól, hogy a valóságról szóló (nonfiction) munkák közé tegyék, és átrakták az angolul fictionnek, azaz fikciónak nevezett igen tág kategóriába, tulajdonképpen a regények közé. Spiegelman vitriolos válasza a New York Timesban jelent meg: a holokauszt nem fikció, de megérti, hogy munkája nehézséget okoz. Javasolja, hogy képregénye számára vezessék be a „nemfikció/egerek” kategóriát.

A Maus főszereplője Spiegelman haláltáborokat túlélő apja, Vladek, aki annak ellenére is tört angolsággal válaszol fia kérdéseire, hogy évtizedek óta az USA-ban él. Art noszogatására Vladek olyan dolgokat is felidéz a harmincas évekről, a bujkálásról és a táborról, amelyeket a legszívesebben elfelejtene. A képregény nem egy történelmi lecke, hanem nehéz emlékezési folyamat. Az eseményeket Spiegelman állatfejű, embertestű karakterekkel jeleníti meg. A zsidóknak egérfejük van, a németeknek macska, a lengyeleknek disznó. Egy magyar romát, akivel Vladek Auschwitzban találkozik, molylepkeként ábrázol Spiegelman. A túlélő Vladek tragédiája, hogy az egykor az életben maradást segítő stratégiákat, gondolkodásmódot alkalmazza a jelenben is.

Spiegelman az amerikai alternatív képregényes közegből érkezett, egy vizuálisan kísérletező magazint szerkesztett, és minden bizonnyal nem számított arra, hogy évtizedeken át készített képregényét középiskolákban és egyetemeken fogják tanítani. A statisztikák szerint a Maus vált világszerte a legtöbbet tanított és kutatott képregénnyé, és – bár nagyon sokat változott a képregények presztízse és szerepe 1992 óta, többek között a Mausnak köszönhetően – sokszor a Maus az egyetlen képregény, amely bekerül a tantervekbe.

Az indoklás banalitása

A Tennessee állambeli tankerület a holokauszt témájához és a Maus hatásához képest banális indokkal döntött a kitiltás mellett: a képregényben káromkodnak, és látható benne egy meztelen nő. Valóban, egy apró panelban láthatunk egy meztelen holttestet. A nő Spiegelman haláltábort túlélő anyja, aki 1968-ban öngyilkos lett. Ez nem az a fajta kép, amely öncélúan a meztelenségről szólna. A gyerekek túlféltése ezektől az elemektől egy népirtásról és emlékezésről szóló képregényben nincs arányban a többi ábrázolt, brutális eseménnyel. És pontosan az ábrázolás érzékenysége az, ami miatt a megfelelő korú olvasóknak sokat ad a Maus. A gyűlés jegyzőkönyvében az egyik felszólaló Maus védelmében kifejti: a képregény egy összetett és hosszú modul része, amelynek keretében a gyerekek többféle forrást tanulmányozva tanulnak a holokausztról. Az összetett tanulási folyamat az elmélyülésre épít, a gyerekek pedig maguk is készítenek valós vagy képzelt interjút, rajzolnak képregényt. Ebből a modulból igen problémás lenne eltávolítani a Maust. Mégis, a döntés összhangban van azokkal a törekvésekkel, amelyek visszaszorítanák a képregények oktatását általános és középiskolában. Az egyik ilyen sokat vitatott munka a March, azaz Menetelés című trilógia, amely John Lewis polgárjogi harcos életét mutatja be, és a feketék választójogi küzdelmeiről szól.

Képregény a magyar iskolákban

A Mausról ezidáig amerikai kontextusban írtam. Magyarul is több kiadásban megjelent, elérhető a tanár és diák olvasók számára, de nálunk egyetlen képregény sem olyan szerves része az oktatásnak, hogy eltávolításával taníthatatlanná váljon egy modul (eleve nem is modulrendszerű az oktatás). A Maus tanítását itt nem támogatják szakértők által kidolgozott tantervek, és amíg nincs az iskolai és városi könyvtárakban több példány is belőle, a Maus oktatása akadályokba fog ütközni.

Itthon irodalomórákon fordul elő leginkább képregény – de ott is elvétve. A legnépszerűbbek a versfeldolgozások, amelyek közül sok színvonalas darab online is megtalálható. Általában az egyes tanárok nyitottságán, bátorságán és felkészültségén múlik, hogy középiskolában tanítanak-e képregényeket, vagy képregények segítségével közvetítenek-e ismereteket, de olyanról is tudunk, hogy érettségi tételként szerepel képregény.

Egyetemen, főleg bölcsészkaron már nagyobb valószínűséggel lehet a tanmenetbe becsempészett képregényekkel találkozni, és több egyetemen előfordul kizárólag képregényekkel foglalkozó óra is. Számos témakör feldolgozható képregények segítségével, ennek az egyik legfontosabb előfeltétele pedig az, hogy a könyvtárak felismerjék a médiumban rejlő értékeket, és növeljék képregényállományukat.