Kiskorúak törvénytelen adatkezeléséért bírságolták a TikTok-ot Nagy-Britanniában
Kína londoni nagykövetségének nyilatkozata szerint a TikTok hivatali használatának betiltásáról hozott brit kormánydöntés mögött nem tények, hanem politikai indíttatások állnak.
Milliós pénzbírságot szabtak ki kedden a brit hatóságok a videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.
A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat gyűjtve róluk. A vizsgálat a 2018-2020-as időszakra terjedt ki, és a hivatal arra a megállapításra jutott, hogy a TikTok-alkalmazást Nagy-Britanniában ennek az időszaknak a végére már 1,4 millió 13 évesnél fiatalabb gyerek használta saját profillal.
A kománybiztosi hivatal hangsúlyozza végzésében, hogy a TikTok szabályai is tiltják 13 év alattiaknak a saját TikTok-profil létrehozását. John Edwards információs kormánybiztos a határozathoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Nagy-Britanniában törvények ügyelnek arra, hogy a gyerekek a digitális világban is biztonságban legyenek, és a TikTok nem tartotta be ezeket a törvényeket.
Edwards szerint a gyerekek adatainak begyűjtésével lehetővé vált, hogy a TikTok nyomon kövesse szokásaikat és potenciálisan káros, nem nekik megfelelő tartalmakat tegyen hozzáférhetővé számukra.
A TikTok nagy-britanniai részlegének szóvivője a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva kedden hangsúlyozta: a cégnél külön 40 ezer fős munkacsoport dolgozik „a nap 24 órájában” csak azon, hogy a médiaplatform minden felhasználó számára biztonságos legyen.
Az illetékes szerint a TikTok még fontolgatja, hogy milyen lépéseket tegyen a bírság ügyében.
A brit kormány a múlt hónapban azonnali hatállyal megtiltotta a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai és távközlési eszközein.
Oliver Dowden, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a londoni alsóházban tartott tájékoztatásában elmondta: a kormány megbízásából elvégzett kiberbiztonsági vizsgálat – amelynek középpontjában a TikTok tevékenysége állt – azzal a következtetéssel zárult, hogy kockázatokat jelenthet, ha „érzékeny” kormányzati információk „bizonyos platformokon” hozzáférhetővé válnak.
A miniszter szerint a közösségi médiafelületeken használatos alkalmazások köztudomásúlag hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek és tárolnak a felhasználókról, a velük kapcsolatban lévő más felhasználókról, a felhasznált online tartalmakról, sőt arról is, hogy az egyes használók hol tartózkodnak.
Ezért a hivatali használatú eszközökre csak olyan külső előállítású alkalmazások tölthetők le, amelyeket a kormányzat előzetesen jóváhagyott, és a TikTok nem szerepel ezen a listán.
(Kiemelt kép: a 2021. január 21-én készült fotón egy tinédzser bemutat egy okostelefont a Tik Tok kínai közösségi hálózat logójával a nyugat-franciaországi Nantes-ban. Fotó: Loic Venance/AFP)