Kis-hidegháború - új harcosok új harcmezőkön

Az Ukrajna ellen indított nyílt háborúval Oroszország új korszakot nyitott Európában. A szomszédban zajló tragikus események sokakban a XX. század szovjet-amerikai nagyhatalmi versengését idézik elő, ezért kézenfekvő lehet azt gondolni, hogy egyszerűen egy kiújult Nagy-Hidegháborúban találjuk magunkat. A vasfüggöny leomlása óta azonban fontos változások történtek, s ezek miatt mégsem ennyire egyértelmű a helyzet.

A globalizáció elterjedése mellett mérvadó különbség, hogy a mai Oroszország már nem világszintű szuperhatalom. Mivel viszont a Nagy-Hidegháború logikáját Közép-Európában jól ismerjük, érdemes a mostani periódust is hozzá hasonlítani. Ezért jelenünket - a kisantant vagy a Kis-Jugoszlávia nevek mintájára - a kis-hidegháború korának nevezhetjük.

Hogy ez a jellemzés meddig lesz helytálló, nagyban függ az orosz-ukrán háború kimenetelétől és következményeitől. Még inkább függ attól, hogy Kína mikor és milyen irányba mozdul el a jelenlegi kiváró álláspontjáról. Addig ebbe az ideiglenes korba léptünk. Bár az átmeneti korszak hossza nehezen megjósolható, érdemes a kis-hidegháború hat fontos ismérvét megvizsgálni, mert ezek különböztetik meg az eredeti Nagy-Hidegháborútól.

Rendszerszintű változások

Az első meghatározó különbség a nagyhatalmak számában és erejében keresendő. Rendszerszinten a Nagy-Hidegháborút a bipolaritás, vagyis két nagyhatalom versengése határozta meg. Ma viszont egy töredezett, több-pólusú világrendet látunk, ahol Kína lett az USA rendszerszintű kihívója, és Oroszországot vagy az újrafegyverkező Németországot regionális nagyhatalomnak nevezhetjük.

Mindez azért fontos, mert a realista gondolkodás szerint egy adott rendszerben a pólusok száma határozza meg a háborúk kialakulásának kockázatát. Míg a bipolaritás időszaka Európában háborútól mentes, stabil évtizedeket hozott, a történelem folyamán a több-pólusú időszakokat inkább a háborúk jellemezték. A kis-hidegháború korszaka instabilabb lesz.

A régi és az új Moszkva

A rendszerszintű tényezők mellett a megváltozott katonai erejű Oroszország is fontos szempont. A Nagy-Hidegháborúban Moszkva és a néhai Varsói Szerződés rendelkezett Európában a legnagyobb létszámú és legtöbb harceszközt felvonultató konvencionális haderővel. Ma ezt a NATO-ról lehet elmondani. Oroszország katonai kiválósága mítoszán komoly csorbát ejtett a lassúnak titulált háború Ukrajnával. A nukleáris fegyverek terén viszont még mindig stratégiai paritás van a NATO és Oroszország között, az európai harctéri nukleáris fegyverek számában pedig Moszkva fölénye érvényesül.

A kis-hidegháború ismérveinek megállapításánál érdemes továbbá figyelembe venni, hogy jelenünkben eltérő kockázattal számolnak a felek. Vlagyimir Putyin számára létkérdéssé vált, hogy Ukrajnában valamiféle szimbolikus győzelmet mutasson fel.. A NATO számára Ukrajna sorsa nem létkérdés. Így, a szovjet-amerikai Nagy-Hidegháborútól eltérően, az egyik félnek most nagyobb a vesztenivalója, ami eltérő kockázatvállalást eredményez.

Gazdasági elszigetelés

Gazdasági szempontból a Nagy-Hidegháború alatt a két szembenálló blokk önfenntartásra volt képes, sőt egy ideig megközelítőleg hasonló gazdasági hatalmat is képviseltek. Mára viszont a nemzetközi gazdasági rendszer minőségileg összekapcsoltabb. Oroszország gazdasági ereje 2022-ben jóval kisebb részarányt képvisel, amiben ugyan energiatermelése jelentős súlyt képvisel, de például éves GDP-je Olaszországét sem éri el. Mindezért a kis-hidegháború meghatározó elemei lesznek az oroszokat sújtó nyugati gazdasági szankciók. A Putyin-rezsim, ha fent kívánja tartani a jelenlegi orosz életszínvonalat, nem tud teljesen lekapcsolódni a tágabb nemzetközi gazdasági rendszerről, ezért nem hagyhatja majd a büntető intézkedéseket figyelmen kívül.

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a szankciók még eddig rezsim-változást vagy más komoly horderejű sikert nem igazán értek el. A kölcsönös gazdasági függőség következtében a szankciókat kivetők gazdaságokat is érintik, amit Európában tovább bonyolít az eltérő energia-függőség. Az is elképzelhető, hogy Oroszország kirekesztése a nyugati gazdasági blokkból Kína malmára hajtja a vizet, s Peking a hiányzó gazdasági erőforrások pótlásával komoly befolyásra tesz szert Moszkvában. Ez a kis-hidegháború utáni korszakban lehet majd mérvadó.

Szövetségesek változó szerepe

A Nagy-Hidegháború alatt a két blokkot vezető nagyhatalom, ugyan eltérő módszerekkel, de szövetséges államokat keresett. Ma, az Egyesült Államok unipoláris pillanata utáni korban, kevés teljesen független állam van. Oroszország és Kína pedig a szó nyugati értelmében nem keresnek szövetségeseket. Ezért a szövetségesekért zajló versengés rendezőelve 2022-ben más, mint a Nagy-Hidegháború idején volt.

A Nagy-Hidegháborús szövetségesek a nemzetközi intézményekben is a blokkjukat vezető nagyhatalom mögött álltak. Ezzel szemben a kis-hidegháborúban vélhetően nem ezt az egymásnak feszülést figyelhetjük majd meg, hanem a párhuzamos intézmények kialakulását és növekedését. Várható tehát, hogy az eddig nemzetközinek megjelölt intézményekből Oroszország kilép, és megpróbálja gyengíteni az intézmények erejét és legitimációját is. Ezt viszont egyedül, Kína nélkül nem lesz képes eredményesen megtenni.

Új harcmezők és új harcosok

A sok új harcmező közül talán a legszembetűnőbb, hogy az információ áramlása, annak sebessége és korlátozásának képessége merőben más ma, mint a Nagy-Hidegháború alatt volt. A narratívák állami szintű kontrollja meggyengült. A közösségi média és a kibertérben zajló harc csak egy példa erre. A kis-hidegháborúban a küzdelem leginkább arra összpontosul, hogy kinek van hatalma ahhoz, hogy meghatározza, hogy mi a „dezinformáció” és mi a „fake news.”

A sok új harcos közül fontos kiemelni a Nagy-Hidegháború óta az egyre nagyobb mértékben megjelenő nem-állami, és az államtól függetlennek tűnő szereplőket. Ezek az új harcosok komoly befolyással bírnak a kis-hidegháborúban. Mérhető hatásuk van egyes államok közötti konfliktusok kimenetelére is.

Érdekszférák Közép-Európában?

Mindezek fényében a kelet-közép-európai NATO-tagállamok külpolitikája számára talán a legfontosabb kérdés, hogy a kis-hidegháború korában visszatérünk-e a Nagy-Hidegháború alatt megélt tömbökbe csoportosult blokkok, avagy érdekszférák világához. Az Ukrajna elleni orosz háború sokk-hatása rövidtávon egyértelműen összezárásra készteti az Egyesült Államok szövetségeseit. Jelenleg ez az összezárás inkább csak egy adott agresszív lépésre adott együttes válasznak tekinthető, és nem feltétlenül általános viselkedési ismérve a kis-hidegháborúnak.

Az együttes amerikai szövetséges válasz egyik oka, hogy kiderült: mi az orosz alternatíva a jelenlegi európai biztonsági struktúrához képest. A konkrét ellenségkép megjelenése miatt, erőteljesen érvényesült az „aki nincs velem, ellenem van” elve. Várhatóan más ügyekben is, ahol egyértelműen megjelenik az ellenpólus, Washington részéről elvárás lesz a blokkba való tömörülés.Viszont ahol nem, ott kevésbé érvényesül az „aki nincs velem, ellenem van” elve, ezért jobban szemet huny majd az USA. Ezeknek az egyvelege pedig azt eredményezi, hogy Európában a kis-hidegháború idején inkább porózusabb „befolyási zónák” lesznek, mintsem tömör érdekszférák.

Végjátékok

Az orosz-ukrán háború arra emlékeztet, hogy a nemzetközi politika világában az államok közötti versengés szabályai folyamatosan változnak, de a verseny maga velünk marad. Bárhogy végződjön is a kis-hidegháború, mivel Washington unipoláris pillanata már a múlté, a történelem kétszer nem érhet véget. A nem-nagyhatalmak számára mindenkor kiemelten fontos helyesen alkalmazkodni a változó geopolitikai realitásokhoz, már csak azért is, mert a nagyhatalmak közötti versengésben gyakran ők húzzák a legrövidebbet.