Kína lényegében betiltotta a nőnapi demonstrációt Hongkongban

A nők tüntetését Hongkongban, a nőnapon a rendőrség nyomására kellett lemondani.

2023. március 8., 19:37

Szerző:

Rendőrségi nyomásra kellett lemondani egy női demonstrációt Hongkongban - közölte szerdán egy helyi női jogvédő szervezet.

A Hongkongi Női Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete (HKWWA) vasárnapra kapott engedélyt a női munkavállalói jogvédő felvonulás és nagygyűlés megtartására, de az esemény előestéjén váratlanul, indoklás nélkül lemondta a rendezvényt.

Szerdai közleményükben azzal indokolták a demonstráció lemondását, hogy „a felvonulási engedély kiadása óta a rendőrség több alkalommal is beidézte őket”; hozzátéve, hogy „a szervezet igyekezett megállapodásra jutni a rendőrséggel a rendezvény megtartása érdekében, ám a tárgyalások nem hozták meg az elvárt eredményt, így kénytelenek voltak lemondani az eseményt”.

A hongkongi rendőrség szintén közleményt adott ki, amelyben elmagyarázta, hogy „minden hasonló rendezvény esetében meg kell vizsgálnia az összes lehetséges kockázatot, amelyek kezelésére konkrét akciótervet kell kidolgoznia”.

Az AFP hírügynökség kérdésére, hogy gyakoroltak-e bármilyen nyomást a szervezőkre, a rendőrség a demonstráció előtt egy nappal azt válaszolta, hogy „tiszteletben tartotta a rendezők döntését”.

A szervezők viszont úgy nyilatkoztak, hogy a rendezvényt támogató csoportok, így a Szociáldemokrata Liga és egyes állampolgárok is nyomásgyakorlásnak voltak kitéve; a Demokráciáért elnevezésű politikai párt tagjait pedig letartóztatással fenyegette meg a rendőrség arra az esetre, ha részt vennének a megmozduláson.

A demonstráció lemondását követően a hongkongi rendőrség azt közölte, hogy spontán, be nem jelentett rendezvény megtartását nem javasolják, mert azt a gyülekezési törvény értelmében illegálisnak kellene tekinteniük.

A HKWWA szerdai, a nemzetközi nőnap alkalmából kiadott nyilatkozata azzal zárult: kötelezettséget vállalt arra, hogy tovább küzd Hongkongban a női munkavállalók jogaiért és egyenjogúságáért.

(Kiemelt kép: A hongkongi rendőrség különleges egysége Wanchai kerületében 2022. június 30-án. Fotó: Peter Parks / AFP)