Kína nem válaszol a kérdésre, megsegíti-e Moszkvát a szankciók miatt
Annyit megerősítettek: Peking ellenzi „az egyoldalú szankciókat”.
Kína mindig is a béke és az igazság pártján fog állni Ukrajna kérdését illetően – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő az MTI szerint. A szóvivő hangsúlyozta: Kína támogat és bátorít minden olyan diplomáciai erőfeszítést, amely elősegítheti az Oroszország és Ukrajna közötti feszült helyzet enyhítését. Peking a válság hathatós megoldását sürgeti – tette hozzá, leszögezve, hogy Peking továbbra is mérsékletre inti a feleket a helyzet további elmérgesedésének elkerülése érdekében.
Vang újságírói kérdésre válaszolva megerősítette Peking állásfoglalását, miszerint ellenzi „az egyoldalú szankciókat”. Elmondta: Kína és Oroszország a továbbiakban is folytatja megszokott kereskedelmi együttműködését a kölcsönös tisztelet és egyenlőség elvei alapján. A szóvivő nem válaszolt azonban arra a kérdésre, hogy Kína tervezi-e növelni behozatalát Oroszországból a nyugati gazdasági szankciók hatásának ellensúlyozására.
Az Egyesült Államok, az EU és szövetségeseik szombaton megállapodtak abban, hogy a legfontosabb orosz bankokat kivonják a SWIFT bankközi rendszerből, és befagyasztják az orosz központi bank eszközeit, korlátozva ezzel az ország lehetőségét arra, hogy hozzáférjen tengerentúli tartalékaihoz. Amint azonban az Asia Markets című gazdasági weboldal az egyik vasárnapi cikkében rámutat: az orosz bankok számára elérhető másik alternatíva a SWIFT rendszer helyett: a 2015 óta működő kínai CIPS (Cross-Border Interbank Payments System, határokon átnyúló bankközi fizetési rendszer), a jüan alapú utalások és nemzetközi kifizetések bonyolítására jött létre. A cikk szerint jelenleg legalább 23 orosz pénzintézet áll kapcsolatban a CIPS-rendszerrel, így Oroszország számára nem jelent problémát a kínai deviza alapú kereskedelem.
Amikor Vlagyimir Putyin elnök február 4-én személyesen egyeztetett Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel, a nemzeti valutákkal folytatott kereskedelem kibővítésének szükségességéről is szót ejtett az amerikai dollár használatát övező bizonytalanságokra hivatkozva.
(Kiemelt kép: MTI/EPA/Roman Pilipej)