Állítások, amikkel Tajvan aligha értene egyet: Kína a világbéke és a nemzetközi rend védelmezőjének vallotta magát

Hszi Csin-ping elnök hétfőn bejelentette, hogy Kína mindig is ki fog tartani a világbéke és a nemzetközi szabályok mellett.

2021. október 25., 09:33

Szerző:

Hszi Csin-ping elnök hétfőn bejelentette, hogy Kína mindig is ki fog tartani a világbéke és a nemzetközi szabályok mellett, miközben az Egyesült Államok és más országok aggodalmukat fejezték ki a nemzet növekvő globális önérvényesítése miatt – közölte a Reuters vasárnap reggel.

A megjegyzések annak a kapcsán hangzottak el, hogy Tajvan ebben a hónapban közölte, hogy a Kínával fennálló katonai feszültség több, mint 40 év után most a legsúlyosabb, és egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy az óriási szomszéd megpróbálhatja katonai erővel visszavenni az általa sajátjának vallott, önigazgatás alatt álló szigetet.

1971-ben az ENSZ megszavazta a Kínai Népköztársaság elismerését és ezzel Tajvant kizárta a világszervezetből. Kína ENSZ-be való visszatérésének 50. évfordulója alkalmából tartott beszédében Hszi kijelentette, hogy Kína mindig a „világbéke építője” és a „nemzetközi rend védelmezője” lesz – közölte a Hszinhua állami hírügynökség.

Mindeközben Kína erőteljesebben tart igényt a vitatott területekre több országgal szemben. Indiával a Himalája határán, néhány délkelet-ázsiai országgal a Dél-kínai-tengeren, valamint Japánnal a Kelet-kínai-tenger egyes szigetein.

Kína minden országot a béke, a fejlődés, az igazságosság, a demokrácia és a szabadság értékeinek előmozdítására szólított fel, felhasználva az „egész emberiség közös értékei” kifejezést, amelyet ő talált ki és amelyet először a Kínai Kommunista Párt 100. évfordulója alkalmából tartott júliusi beszédében említett.

„Kína határozottan ellenzi a hegemónia és a hatalmi politika, az egyoldalúság és a protekcionizmus minden formáját” – mondta Hszi és nagyobb globális együttműködésre szólította fel az országokat olyan kérdésekben, mint a regionális konfliktusok, a terrorizmus, az éghajlatváltozás, a kiber- és biológiai biztonság.

 

(Kiemelt kép: Peking, 2021. október 24. - Emberek vesznek részt a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 15. konferenciája (COP15) megnyitó ünnepségén a délnyugat-kínai Kunmingban, Yunnan tartományban, 2021. október 11-én. Fotó: Xinhua/Li Xin via AFP)