Kilencvennél is több gyereket molesztálhatott a gyermekgondozó

Kilencvenegy gyermek ellen elkövetett, 1623 esetben történt gyermekbántalmazással – köztük 136 rendbeli nemi erőszakkal és 110 rendbeli 10 év alatti gyermekkel való szexuális visszaéléssel vádolnak egy gyermekgondozót Ausztráliában.

2023. augusztus 1., 12:16

Szerző:

Feltételezések szerint a bűncselekmények 2007 és 2022 között történtek Brisbane-ben, Sydney-ben és a Ausztrálián kívül is. A Gold Coast régióból származó 45 éves férfi 2022 augusztusa óta van előzetes letartóztatásban. Az AFP ekkor gyermekpornográf felvételek készítése és továbbítása miatt vette őrizetbe a férfit – közölte az ausztrál szövetségi rendőrség (AFP) kedden.

Miután a bíróság tavaly vádat emelt a férfi ellen, az AFP azt állítja, hogy további saját készítésű, gyermekpornográf felvételeket találtak a férfi tulajdonában lévő elektronikus eszközökön.

A rendőrség azonosította a gyanúsított felvételein szereplő összes ausztráliai gyermeket. A szövetségi rendőrség továbbá arról is beszámolt, hogy együttműködik külföldi hatóságokkal, hogy segítsen azonosítani négy gyermeket, akik Ausztrálián kívül készített felvételeken szerepelnek.

Az AFP szerint a férfi több elektronikus eszközzel is rögzítette a pornográf felvételeket, miközben 2007 és 2017 között több gyermekgondozó központban is dolgozott. A felvételen szereplő gyermekek mind kislányok voltak.

Justine Gough, az AFP északi rendőrfőnök-helyettese elmondta, hogy az érintett gyermekek azonosítása „időt, szakértelmet és elszántságot” igényelt, mivel 15 év alatt rengeteg kép és videófelvétel készült az áldozatokról.

Az ausztrál férfi elleni nyomozás nyolc éve kezdődött, amikor a Queenslandi Rendőrség (QPS) gyermekbántalmazással kapcsolatos képekre és videókra bukkant a hagyományos böngészővel nem elérhető, úgynevezett sötét weben. A QPS a talált anyagokat feltöltötte egy nemzetközi áldozatazonosító adatbázisba, annak reményében, hogy sikerül fellelniük az elkövetőt. Ezután 2022 augusztusában az AFP a pornográf felvételek hátterében található tárgyak alapján egy brisbane-i gyermekgondozó központig visszakövette az elkövetőt, ami a férfi letartóztatásához vezetett.

Az ügyet a tervek szerint augusztus 21-én tárgyalják a brisbane-i bíróságon.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Ian Nolan / Cultura Creative az AFP-n keresztül.)