Kiket támogat a Vis Fontis Egyesület? (2.)

Alábbi cikkünkben folytatjuk a Vis Fontis Egyesület által támogatásra kiválasztott civil szervezetek bemutatását.

2016. január 31., 17:35

Snétberger Zenei Tehetség Központ

A zene a siker kulcsa. Ez a mottója a 2011-ben, Snétberger Ferenc által megálmodott felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központnak. Az Alapítvány segítségével évente mintegy 60 fiatal roma tehetségnek adatik meg a lehetőség, hogy a legnevesebb művésztanárok irányítása alatt részt vegyenek a 12 hetes zenei táborban. Cél, hogy lehetőségeikhez mérten minél több diáknak sikerüljön középiskolai vagy egyetemi végzettségre szert tenni. A Snétberger Zenei Tehetség Központ Felsőörsön a Balaton északi partján található. Négy sikeres működési év alatt sikerült meghatározni működés kereteit és megszilárdítani azokat, hosszú távú cél azonban zeknek az eredményeknek a sikeres fenntartása.

Cserdi Község
Cserdi Dél-Magyarországon, Pécstől 25 km-re fekszik. A 98%-os munkanélküliség mellett napi két bűncselekmény jellemezte a mindennapokat. Kezdeményező és tenni akaró polgármesterük, Bogdán László megoldást keresett. A polgármester részben egyedi módszereket alkalmazott: ha kellett provokált, amivel sokszor újságok címlápjára került. Ezt azonban sosem öncélúan tette, hanem hogy megváltoztassa az emberek gondolkozását. Bezáratta a kocsmát és börtönlátogatásra vitte a falu lakóit. Hitelt vett fel, hogy megvásárolhassa az első zsák vetőburgonyát. Ezekkel a lépésekkel alapozta meg a település mezőgazdasági termelő faluvá történő átalakulását és a falu felemelkedését. A „nem csak beszélni, hanem csinálni” elve alapján a falu lakosai saját kitartó munkájuknak köszönhetően mindössze három év alatt felvirágoztatták a falut. Mára 45 embernek van mezőgazdasági végzettsége. A megtermelt zöldséget saját márkanéven árulják, bérgazdálkozásban erdőt művelnek, nyaralójuk van a Balatonon és a gyerekeknek nyári iskolát nyitottak. Büszkék arra, hogy Cserdi 40 tonna élelmiszert osztott szét a rászorulóknak, hogy ők adnak és nem csak tartják a markukat.
Szlovákia
Jarovnyicei (Jernye) I. sz. Általános Iskola – Základná škola Jarovnice
Jernye Szlovákiában, Kassától 55km-re északra elterülő település. Az egykor virágzó települést mára mindössze ötezren lakják, 80%-ban romák, az I. sz. Általános Iskolát azonban kizárólag roma gyerekek látogatják. Az iskola legismertebb tanára a szlovákiai Jan Sajkó, aki meggyőződésének, kitartásának és tanítási metódusának köszönhetően kézzelfogható sikereket ért el a roma gyerekek képzésében. Gyerekkorában egyszer úgy elverték roma gyerekek, hogy kórházba került. Módszertanának lényege, hogy visszanyúl a gyökerekhez, először is meghagyja a gyermekek szabadságát és a cigány kultúrából merítve, a képzőművészet, a zene és tánc eszközeivel tanítja őket. A gyerekek rajzaikkal különböző kiállításokon és versenyeken indulnak és megismerik a siker számukra eddig ismeretlen érzését. Sajkó célja, hogy a gyerekek higgyenek önmagukban, és felismerjék, hogy kemény munkával képesek megváltoztani az életüket.
Vallja, hogy nem oldhatjuk meg a roma emberek problémáit, mi csak a saját jövőnk problémáit oldhatjuk meg.
Ausztria
Romano Centro – Roma Egyesület
A Romano Centro Bécs egyik első roma egyesületeként többféle roma csoportot képviselve 1991-ben alakult. Alapvető céljuk a romák életének segítése mellett az ellenük irányuló diszkrimináció elleni küzdelem. Tevékenységük központjában a képzés és a kultúra áll. Évente mintegy 130 gyermek tanulását segítik harminc tanár segítségével Bécs különböző kerületeiben. Tizenöt éve működik az ún. iskolamediátori szolgáltatásuk, feladatuk a tanár és a diák, valamint szülei közötti közvetítés és egyben egy bizalmi ember szerepét is betöltik. 2012 óta fut az a kísérleti projekt, mely a nők továbbtanulásra való ösztönzését tűzte ki célul. Cél az anyák látókörének bővítése, és hogy nyitottá tegyék őket olyan társadalompolitikai témákra, mint pl. az oktatás, egészségügy, táplálkozás, társadalmi esélyegyenlőség illetve megtanítsák nekik, hogy segíthetik lányaik előremenetelét. 2014 óta pedig családi, párkapcsolati és szexuális, valamint a családon belüli erőszak kezelésére irányuló tanácsadást is nyújtanak.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.