Ki van a koporsóban?

A szmolenszki katasztrófa, amelyben Lech Kaczynski akkori államfő és kíséretének 95 tagja vesztette életét, 2010 áprilisában történt, de a körülötte folyó viták, botrányok és vádaskodások Lengyelországot máig megosztják. Most egy újabb skandalum borzolja a kedélyeket: az Oroszországból több mint két éve haza szállított holttestek közül eddig az áldozatok családja kérésére már négyet exhumáltak, hogy megállapítsák, valóban a nevezettek vannak-e a koporsóban. A vizsgálatok eddig megnyugtató eredménnyel zárultak, néhány napja azonban kiderült: a Szolidaritás egyik legendás harcosa, Anna Walentynowicz sírjában egy másik női áldozat, Teresa Walewska-Przyjalkowska fekszik.

2012. szeptember 29., 11:21

Természetesen egész Lengyelországban óriási felháborodást és a családok iránti együttérzést keltett az ügyészség bejelentése. Amellett, hogy mindenki arra keresi a választ, hogyan történhetett meg mindez, és ki a felelős, a szomorú eseménnyel kapcsolatban a Tusk-kormány azonnal hatalmas politikai viharba került. A legnagyobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) a repülőgép-tragédia kapcsán ismét merényletről beszél, amelyben bűnrészes az akkori és egyben mostani miniszterelnök, de támadásuk első számú célpontja Ewa Kopacz, a szejm marsallja, aki a két évvel ezelőtti kormányban egészségügyi miniszter volt, s mint ilyen a helyszínen volt – ma kérdés, hogy miért.

A parlament elnöknője akkori és mostani mondatai egymásnak ellentmondanak: most arra hivatkozik, hogy az áldozatok családja mellett volt a helye és semmiféle nyomozati hatáskörrel nem rendelkezett, mi több, a lengyel orvosok sem voltak ott a halottak azonosításánál, csak a holttestek azonosításra való előkészítésében vettek részt. Két éve a miniszterasszony még arról beszélt, hogy a lengyel orvosok együttesen végzik orosz kollégáikkal ezt a munkát. Tegnapi sajtóértekezletén Kopacz asszony ezt azzal magyarázta, ő akkor egyszerűsítette a dolgokat, hiszen az események őt is nagyon megrázták. Kijelentette, hogy nem volt jelen Anna Walentynowicz azonosításánál, egyúttal bocsánatot kért mindazoktól, akiknek ugyan nem szándékosan, akaratán kívül bármiféle sérelmet okozott, de úgy véli, akkor legjobb tudása szerint végezte a dolgát.

A PiS szerint a mostani események azt bizonyítják, hogy ezen a vizsgán a miniszter megbukott és követelik, hogy mondjon le jelenlegi funkciójáról. A párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski még ennél is tovább ment. Szerinte azoknak, akik Szmolenszkért felelősek, örök életre távozniuk kell a lengyel politikai életből. – Ha Lengyelország csak részben is demokratikus és jogkövető ország lenne, Kopacz asszony és a Polgári Platform (a vezető kormánypárt – a szerk.) számos politikusa már nem lehetne jelen a közéletben. Csak sajnos a média által gerjesztett füstfüggöny és Lengyelország ebből a szempontból fatális helyzete azt eredményezi, hogy ezek az emberek még mindig itt vannak, ami minden területen hatalmas károkat okoz - közölte a tragédiában elhunyt államfő ikertestvére.

A lengyel parlament alsóházának mostani vitájában is elsősorban ez a tragikus esemény került szóba. A kérdésekre, amelyeket a képviselők feltettek, az igazságügyi miniszter válaszolt, de előtte felszólalt Donald Tusk kormányfő. Első szava a bocsánatkérés volt, mindenekelőtt a tragédiában érintett családokhoz, kijelentve, hogy kormánya minden tagjának a szmolenszki tragédia utáni cselekedetéért ő a felelős. Bocsánatkérését azonban a több órás parlamenti vita során a legnagyobb ellenzéki párt elutasította.

Nagyon rossz néven vették Andrzej Seremet legfőbb ügyész szavait is, aki a holttestek elcserélésének tényét bejelentve kétségét fejezte ki, vajon az áldozatok családtagjai megfelelően tudták-e azonosítani az egyes esetekben felismerhetetlen holttesteket, egyben azt is közölte, hogy további négy áldozatot exhumálnak a közeli jövőben.

Pénteken Gdanskban eltemették Anna Walentynowiczot, de ez a temetés egyben politikai demonstráció is volt. Az egyik beszédet maga Jaroslaw Kaczynski tartotta, ez a beszéd a gyász mellett vádbeszéd is volt. Mellette állt (és később a televíziónak csak pár mondatban ugyan, de Tusk bocsánatkéréséről lekicsinylő szájbiggyesztéssel és megvetéssel nyilatkozott) Marta Kaczynska, az elhunyt elnöki pár gyermeke, és a koszorúk mellett a PiS feliratai öntötték el a temetőt, amelyeken merénylettel vádolták meg az orosz és a lengyel hivatalos vezetést.

Néhány nap múlva helyezik örök nyugalomra Teresa Walewska-Przyjalkowskát, akinek holttestét összecserélték a legendás Szolidaritás-aktivistával. Feltehető, hogy az indulatok ismét magasra csapnak, s minden bizonnyal ezzel még nem zárul le a szmolenszki tragédia ezen újabb fejezete sem.