Ki mit fizet a gázért?
Az eltávozott év talán utolsó nagy szenzációja volt, hogy Putyin bőkezűen megjutalmazta az ukrán vezetést – személy szerint Janukovics elnököt – azért, mert eltáncolt az Európai Unióval kötendő, pár héttel korábban még véglegesnek tekintett társulási szerződéstől. Inkább az orosz elnök dédelgetett projektjéhez, a volt Szovjetuniót de facto feltámasztó „eurázsiai unióhoz” való csatlakozást fogja mérlegelni. Tény: az új év harmadik hetétől kezdve az ukránok 33 százalékkal (!) kevesebbet fognak fizetni az orosz gázért, mint eddig. Az új ár 268,5 dollár ezer köbméterenként. Csaknem 400-ról mentek le. Ezenközben – a Gazprom hivatalos adata szerint – az „Európának” szállított orosz földgáz ára tavaly az előző évhez képest mintegy 5,5 százalékkal csökkent csak: 380 dollár köré. Putyin azonban nem köteles számot adni arról, kinek mennyit, s főként miért. Pontosítunk: forma szerint a Gazpromot nem terheli ilyen kötelezettség. Az, hogy ezúttal az orosz elnök „bemondta” a pontos számot, politikai üzenet másoknak. Érdemes vele mint a Gazprom tényleges tulajdonosával (amely az orosz állam) jóban lenni. ACZÉL ENDRE írása.
Tavaly októberben még másképp álltak a dolgok. Medvegyev orosz miniszterelnök „kritikusnak” nevezte azt a tartozást, amelyet a Gazprom behajtani remélt Ukrajnán, és kilátásba helyezte, hogy Kijevnek a jövőben előre kell fizetnie a földgázért. Akkor még az ukránok dacoltak. Abban reménykedtek, hogy részben amerikai segítséggel (Chevron) felfuttatják a saját palagáz-kitermelésüket, másfelől meg a szlovák vezetékeken keresztül a német RWE szállításaival fedezik önnön földgázigényük jelentős részét, kiváltva ily módon az orosz szállításokat. De a szlovákok nem akartak ujjat húzni a Gazprommal – amelytől korábban jelentős árengedményt kaptak –; a Janukovics mögött álló ukrán oligarchák egy része (például a műtrágya-milliárdos Firtas) suttyomban már előzőleg megkapta a Gazpromtól azt az árengedményt, amely december 17-én vált általánossá.
Magyarországon ma közhelyszámba megy arról beszélni, hogy a háztartási gázár csökkentése (vö. rezsicsökkentés) voltaképp egy fillérjükbe sem kerül a szolgáltatóknak – a kormánynak persze végképp nem –, mert „a földgáz világpiaci ára” legalább 10 százalékkal csökkent. Sajnálatos módon a földgáznak nincsen világpiaci ára. A kőolajnak van, a gáznak nincs. Csak szerződések vannak szállítók és vásárlók között, amelyek rögzítik (gyakran évtizedekre) a leszállítandó gáz mennyiségét, és tartalmaznak egy úgynevezett indexálási klauzulát. Amely azt jelenti, hogy a mindenkori gázár „követi” a kőolaj áralakulását, amiképp – mondjuk – a nyugdíj az inflációt.
A legjobb üzlet
Ez a párosítás mindig is kedvezett a világ messze legnagyobb földgázkincsével büszkélkedő Szovjetuniónak – aztán persze Oroszországnak. A világ legjobb üzlete az emelkedő kőolaj- (gyakran kartell-) árakhoz „igazítani” az olcsón kitermelt földgázét. De egy-két éve általános támadás indult Európában a Gazprom, eme állami monopólium ellen. Kiderült ugyanis, hogy az érvényben levő szerződések a vásárló szempontjából roppant előnytelenek, mert indexált áron kénytelenek, sőt kötelesek megvásárolni az előre kialkudott mennyiségben az orosz földgázt, miközben az azonnali szállítást ígérő „szabadpiacon” (spot market) annyit vesznek, amennyit akarnak, és általában olcsóbban, mint amennyit az oroszoknak fizetnek.
A most folyó, befejezetlen harc tétje az, hogy a szerződéseket módosítani kell. A földgáz árának a kőolaj árához kötését mint abszolútumot – legalábbis – fel kell oldani, amennyiben a spot áraknak is szerepet kell kapniuk az árképzésben. A Gazprom egy sor esetben engedett: megállapodott lengyel, szlovák, német, francia, brit, belga és más cégekkel, hogy úgy legyen, egyszersmind belement a spot árhoz közelítő azonnali árcsökkentésbe, sőt két esetben azoknak az európai döntőbírósági ítéleteknek a végrehajtásába is, hogy túlzottnak minősített hasznából bizonyos összegeket visszatérítsen. Ugyanezt tette a vele majdnem összemérhető norvég óriás, a Statoil is.
A rezsi ára
Megnéztem egy sor listát: megtaláltam rajta Magyarország, illetve egy magyar területen működő gázimportőr (a német E.ON) nevét. De annak nyomát nem láttam, hogy miközben az E.ON vagy a lengyel állami monopólium „kiegyezett” a Gazprommal (2012), ennek bármi közvetlen hatása lett volna a lakossági fogyasztóra. Azt sem tudni – a Gazprom hallgatag –, hogy mi volt a kiegyezés tárgya. Azt viszont igen, hogy a kiegyezés évében a magyar ipari nagyfogyasztók bő 40 százalékkal fizettek többet a gázért, mint korábban. Ilyenformán cáfolnom kell, hogy benne vagyunk abban az „Európában”, amelyik tavaly bő 5 százalékkal kevesebbet fizetett az orosz földgázért. A cáfolat egyszersmind annyit jelent, hogy a rezsicsökkentésnek egyelőre nincs/nem volt meg a fedezete, hacsak nem az imént említett 40 százalék, ami finoman szólva sem használt a gazdaság egészének. Még nincs, de idővel meglehet.
Tudniillik a háttérben egy óriási játszma folyik. Orbán Viktor nem futólag tárgyalt csak a Gazprom főnökével, Alekszej Millerrel. Legyek rövid? Az leszek. Mi – dacára annak, hogy Szijjártó Péter Izraelben folytatott gáztárgyalásokat, tehát látszólag folytatódik „az orosz gáz elleni függetlenségi háború” – ugyanolyan engedményt akarunk, mint az ukránok! Olyat, ami akár visszamenőlegesen is fedezi a rezsicsökkentést.
Paks bővítése
De ennek ára van, illetve lesz. Az első etapban Orbán letette a voksát a Déli Áramlat elnevezésű, a Fekete-tenger alatt átfutó, majd a Balkánon és Magyarországon át Olaszországig nyúló új orosz gázvezeték mellett (elfeledkezve a Nabuccóról, amelyet a szocialista kormányzás idején oly hevesen pártfogolt), dacára annak, hogy tudja: Putyinék itt kizárólag orosz gázt akarnak áramoltatni, nem engedvén hozzáférést más földgáztulajdonosoknak. (Ez ellentétes az unió szabályzatával, mivelhogy a vezeték uniós államokon halad át...)
A második etap még várat magára. Ennek neve hitem szerint Paks. Az atomerőmű bővítése, amelyre a 100 százalékig állami tulajdonú Roszatom, illetve annak illetékes leányvállalata kapna megrendelést. Ez akkora üzlet – 2010-ben akkori árakon 2000 milliárd forintra becsülték –, amely elvileg még az oroszoknak is megérné, hogy „cserébe” drasztikusan csökkentsék a Magyarországnak szállított földgáz árát. Akár a háztartásoknak szánt 30 százalék is összejöhetne, pláne, ha nálunk is alkalmaznák a visszatérítéses formulát, mint a német RWE – a magyar energiapiac egyik legjelentősebb szereplője (Főgáz, Elmű) – esetében tették.
Visszatérve a spot piachoz. Pillanatnyilag már nagyon kicsi a távolság, amely a szabadpiaci árakat a szerződéses áraktól elválasztja. Mint tudjuk, az előbbiek esetében a kereslet-kínálati viszonyok a perdöntőek, márpedig úgy fest, hogy a 2008/2009-es válságos mélypont után az európai gazdaságok kilábalóban vannak; ha nem lennének, akkor a Gazprom 2013-ban nem tudott volna rekordmennyiségű árut forgalmazni. Többet, mint 2008 óta valaha. Ilyenformán nem leselkedik rá nagy veszély akkor, ha az új árképzésbe beveszi a spot árat, mert tudja, hogy Európa igényli a szolgáltatásait, éspedig nem kevésbé, mint annak előtte. Az összes európai földgázigény egynegyedét változatlanul ő elégíti ki, és naiv, aki azt gondolja, hogy ebben lényeges változás fog bekövetkezni. Egy sok évre szóló szerződés eladónak is, vásárlónak is biztonságot szavatol.
Piaci helyzet
Putyin kiegyezett Ukrajnával, ideértve a Nyugat felé futó gázvezetékek használatát is, márpedig ezek sokáig létfontosságúak lesznek, hiszen a Déli Áramlat kapacitása még a harmadát sem éri el azokénak a földi vezetékekének, amelyek Oroszországból Ukrajnán át nyugat felé haladnak.
Ceterum censeo: az oroszokkal ki kell egyezni. Mivel racionálisan gondolkodnak, megvan bennük az együttműködési készség. Nem folytatnak „szabadságharcot”. Tudják, hogy az európai gázszükséglet fedezetének háromnegyede nem tőlük jön, és a piacon inkább túlkínálat van, mint túlszűke, tehát alkalmazkodniuk kell a piaci körülményekhez. De ha adnak valamit, kapni is akarnak cserébe. Olyan kicsi ellenfelektől, mint Magyarország, ez a legkevesebb, amit elvárnak. Szeretnék valamit mondani a háttértárgyalásokról, de nem tudok. Ehhez valamilyen illetékesnek kellene megszólalnia, ám mindenki hallgat, vagy ha nem, hát egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz. Vö. Paks.
