Ki lőtte le?
Átok ül a Malaysia Airlines-on. Nem elég, hogy a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370 jelzésű járata még márciusban „valahol” az Indiai-óceánban eltűnt, az Amszterdamból Kuala Lumpur felé repülő MH17 kódjelű gépe Ukrajna fölött, tíz kilométer fölötti magasságból, ötven kilométerre az orosz határtól a múlt csütörtökön lezuhant. Mindkét gép azonos típusú volt: Boeing 777-200ER, ám míg az előbbivel ma sem tudni, mi történt, utóbbit egészen bizonyosan lelőtték. Az Egyesült Államok kormánya által vadul védelmezett „orosz bűnrészesség” miatt világpolitikai konfliktus van kialakulóban – végtére is egy rakéta 293 ember életét oltotta ki. ACZÉL ENDRE írása.
Mi az, amit (lapzártáig) bizonyosan tudunk? A Boeing helyi idő szerint valamivel déli 12 óra után szállt fel az amsterdami Schiphol repülőtérről, és pontosan négy órával később eltűnt a radarok képernyőjéről. Noha háborús terület fölött repült, a légteret 9754 méter fölött biztonságosnak minősítették. A maláj gép a zuhanás pillanatában ennél 300 méterrel magasabban tartózkodott. És nem volt egyedül, még a kérdéses időpontban sem. A megelőző héten pedig százával közlekedtek az Aeroflot, a Singapore Airlines, a Lufthansa és a Malaysia Airlines járatai a nekik kijelölt légifolyosókon, melyek mindegyike az orosz rebellisek által uralt „Donyecki Népköztársaság” légterén futott át. Az MH17 pusztulásának nem volt semmilyen előzménye, nem akadt figyelmeztető jel.
Vagy mégis? Az orosz lázadók június óta négy ukrán katonai gépet lőttek le, ebből kettőt kis magasságban, szinte egészen bizonyosan vállról indítható, úgynevezett MANPAD („Sztrela”) légvédelmi rakétával. (Ukrajnának van légiereje, az orosz szeparatistáknak nincs.) Június 6-án egy AN–30 típusú kétmotoros felderítő gép zuhant le Szlavjanszk közelében, tíz nappal később egy jóval nagyobb, sugárhajtású IL–76-os szállítógép 49 emberrel a fedélzetén. Mind a két gép négyezer méter alatt repült, a MANPAD „látótávolságán” belül.
De négy nappal az MH17 tragédiája előtt történt egy olyan incidens, amely jelezte, hogy az orosz lázadóknak sokkal potensebb eszközök is „lehetnek” a kezükben, mint a MANPAD. Kelet-Ukrajnában rakétatalálat ért egy AN–26-os ukrán katonai szállítógépet, amely hétezer méteres magasságban tartózkodott. Az ukrán kormány nem sokáig habozott: azt valószínűsítette, hogy a rakétát az orosz határ túloldaláról indították el, azaz nem vádolta meg az ukrajnai orosz szeparatistákat. Ugyanezt tette egy nappal az MH17 lezuhanása előtt, amikor az ukrán légierő egy Szuhoj–25-ös harci vadászgépét lelőtték. Közölte, hogy az Orosz Föderáció fegyveres erőinek egyik gépe intézett rakétatámadást a Szuhoj ellen.
Mindennek az a valószínű magyarázata, hogy Kijevben nem feltételezték: a donyecki orosz szeparatisták – akik egyébként ezzel már június végén eldicsekedtek – birtokában vannak bonyolult, körülbelül 18 ezer méter hatótávolságú légelhárító rendszereknek.
A rendszer neve BUK (oroszul: bükkfa).
Az amerikai AP hírügynökség tudósítói a tragédia előtt Sznyezsnoje falu mellett láttak „valamit”, ami akár egy BUK rakétaállomás is lehetett.
Szakértők körében általános a vélemény, hogy ennek a rendszernek a működtetése szakképzett személyzetet igényel. Ilyenformán gyakorlatilag kizárható, hogy az ukrajnai orosz szeparatisták, akik egy BUK „ellopásával” dicsekedtek, néhány hetes, feltételezett oroszországi kiképzés után alkalmassá váltak volna a BUK használatára. Ha pedig nem, akkor két változat lehetséges.
Az első: minthogy nemcsak az orosz, az ukrán hadsereg is rendelkezik, rendelkezett a szovjet időkben, negyven évvel ezelőtt kifejlesztett BUK-okkal, ukrán uniformist viselő orosz dezertőrök ültek be a BUK számítógépes irányító rendszerének székeibe. A második: az egyetlen BUK, amelyet egy jelentéktelen falucska (Csernuhino) közelében, a sztyeppén rejtettek el, közvetlenül a maláj gép lelövése előtt Oroszországból érkezett, orosz személyzettel, és orosz területre „tolták is vissza”, mihelyt kiderült, hogy a lelőtt gép nem az ukrán légierő gépe volt, hanem egy közönséges utasszállító. Ide kívánkozik egy majdnem logikus feltételezés: a BUK félig kiképzett orosz szeparatisták kezén volt, s ők úgy gondolták, kipróbálják, mit tud a „szerkezet”. Sejtelmük se volt róla, mire lőnek, mivel „minden, ami az égen van, csak ellenség lehet”.
A tragédiát követő első két napban lent a földön teljes anarchia uralkodott el. Lévén a terület az orosz milíciák ellenőrzése alatt, azok hagyták a holttesteket rohadni a tűző napon, körülöttük bóklásztak, és csak nagy nehezen érkeztek meg azok a fekete műanyag zsákok, amelyekbe az emberi maradványokat (közöttük nyolcvan gyermekét) becsomagolni tudták. A milicisták előbb tagadták, aztán megerősítették, hogy a lezuhant gép „fekete dobozai” a kezükben vannak. A legutolsó hír szerint átadták a maláj repülésügyi illetékeseknek, akik a mindenki által szorgalmazott független és tárgyilagos vizsgálatot lebonyolítják majd. A baj csak az, hogy ha a BUK-rakéta tízezer méter magasságban kettészelte a gépet, akkor a fekete dobozok semmit se fognak elmondani arról, ami voltaképp mindenkit érdekel: ki lőtte le az MH17-et?
Nincs abban semmi csoda, hogy az ukrán kormány szerint az orosz lázadók, utóbbiak szerint maguk az ukránok, mert nekik nincsen közepes hatótávolságú légelhárító rendszerük. Az orosz álláspont az – ezt maga Putyin elnök is kifejtette –, hogy ha az ukrán hadsereg június végén nem indít „terroristaellenes hadjáratot” a kelet-ukrajnai orosz szeparatisták ellen, akkor nincs légi baleset se. Tény, hogy a szeparatisták csak akkor kezdtek lődözni ukrán katonai gépekre, amikor a hadjárat beindult.
De van itt egy mindent átfogó bizalmi válság. Az oroszoknak, személy szerint Putyinnak senki nem hisz, különösen nem az amerikaiak és a britek, akik most a legkeményebb szankciókat sürgetik. Kerry amerikai külügyminiszter csak vasárnap jelentette be, hogy a múlt hónapban Oroszországból egy 159 páncélozott szállító járművekből, harckocsikból és légelhárítórakéta-indítókból álló konvoj érkezett Kelet-Ukrajnába. A lázadókat az orosz fél támogatja, képezi ki és fegyverzi fel, mondta. Noha Putyint személy szerint egyetlen nyugati vezető sem támadta, mindenki számára világos: gyakorlatilag őtőle függ, hogy a szerencsétlenség helyszínén található maradványokat a nemzetközi vizsgáló bizottság szabadon megközelíthesse és górcső alá vegye.
Ha van még értelme. Mert lévén Hrabove falu környéke „orosz terület”, csütörtöktől vasárnapig elég idejük volt a szeparatistáknak, hogy kellő útmutatással és (moszkvai) segítséggel minden olyan maradványt eltüntessenek, ami nyomra vezető volna vagy lehetne. Orosz érdek ahhoz fűződik, hogy se Moszkvára, se az ukrajnai oroszokra ne lehessen ráhúzni a vizes lepedőt.
Azt mindenesetre kénytelen vagyok a fentebbiekhez toldalékolni, hogy Oroszországnak nem fűződhetett érdeke a maláj gép lelövéséhez és ahhoz, hogy újabb szankciófenyegetéseknek legyen kitéve. Végtére is mindent megkapott, amit akart: Kijev belement Ukrajna decentralizálásába, az orosz nyelvhasználat szabaddá tételébe, végül, ám nem utolsósorban, az ukrán NATO-tagság napirenden kívül helyezésébe. De ugyanígy: az ukrán kormánynak sem állhatott érdekében az MH17 lelövése, épp ellenkezőleg. Az elkövetők csak szánalmas dilettánsok lehettek, akik vagy maguk jutottak a BUK-hoz, vagy valóban orosz földről kapták, és ha igen, akkor kérdés: személyzettel vagy anélkül? Ezt kéne kideríteni. Gyanúm: soha nem fogjuk megtudni.
