Ki lesz az elnök?

A romániai államelnök-választás mindenképp a tízéves Băsescu-éra és az ahhoz kapcsolódó politikai konfliktusok, törvényhozási viták lezárását jelentheti. Traian Băsescu két államelnöki cikluson keresztül töltötte be hivatalát, az alkotmány szerint már nem vállalhatott újabb jelölést. 2004 óta kétszer függesztették fel, és kétszer döntött népszavazás arról, hogy továbbra is ő legyen az államelnök. Erőskezű, a parlament működését, a jogalkotást gyakorta akadályozó elnökként tartották számon, utódjának megválasztása az elmúlt évtized konfliktusainak rendezésére, az államelnöki funkciók újragondolására is lehetőséget ad.

Eleve esélytelenek

A hétvégi szavazáson két igazán esélyes jelölt szállt versenybe: Victor Ponta, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) élén már másodszor alakít kormányt, és miniszterelnökként folyamatos konfliktusban állt Traian Băsescuval az utóbbi években; Klaus Johannist, az egykori nagyszebeni polgármestert pedig a Nemzeti Liberális Szövetség indította. Az idei kampány a nagyok versenye volt: indult a választáson Călin Popescu-Tăriceanu, a Nemzeti Liberális Párt egykori elnöke, az ország korábbi miniszterelnöke (aki ezt a tisztséget épp az első Băsescu-ciklus idején töltötte be). Megmérettette magát Monica Macovei exigazságügyi miniszter is (ő szintén 2004-ben kapta ezt a tárcát). Macovei függetlenként kapott kormányzati megbízást, mert a korabeli, uniós csatlakozást előkészítő Tăriceanu-kabinet számára fontos volt, hogy a „korrupcióellenes harcot” hiteles politikus, egykori ügyész irányítsa. Aki, miután a koalíciós ellentétek miatt leváltották, a macedón kormány korrupcióellenes tanácsadójaként kapott megbízást, majd 2009-ben először, idén pedig másodszor is EP-mandátumot nyert. Macovei az igazságügyi reform egyik legismertebb arca Romániában.

Az államelnökjelöltek között volt Băsescu bizalmi embere, politikai örököse, Elena Udrea is, aki a Demokrata Liberális Párt képviselőjeként idegenforgalmi, majd környezetvédelmi tárcát vezetett, s az idei kampányban a Népi Mozgalom Pártjának jelöltjeként vett részt. A román politikai élet nagyágyúi közül egyedül a kormányzó Szociáldemokrata Párt jelöltje nem kötődik valamiképp az osztódással szaporodó liberális pártokhoz, szervezetekhez: ez jelenti ma a román jobboldalt. A szélsőjobbot Corneliu Vadim Tudor képviseli, aki a Nagy-Románia Párt jelöltjeként már ért el jelentős sikert elnökválasztáson: 2000-ben a második fordulóig jutott, és megszerezte a szavazatok több mint 33 százalékát.

Ebbe a mezőnybe nevezett be két magyar jelölt, Kelemen Hunor az RMDSZ támogatásával és Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében. Az a különös helyzet alakult ki, hogy a román államelnöki posztért az idén négy nem román politikus versengett: a szász Klaus Johannis, Kelemen Hunor, Szilágyi Zsolt és Călin Popescu-Tăriceanu, aki anyai és apai ágon is görög felmenőkkel rendelkezik. Magyar jelölt 1996 óta vesz részt a romániai elnökválasztásokon, Frunda György, Markó Béla és Kelemen Hunor már korábban is próbálkozott: a legjobb eredmény 6, a legrosszabb 3 százalék körüli szavazati arány volt.

Igazán komolyan senki sem gondolta mostanáig, hogy kisebbségi jelölt betöltheti a legfontosabb politikai posztok egyikét. Idén azonban megváltozott a helyzet. Klaus Johannist ugyanis nem kisebbségi szervezet indította, hanem román. Háta mögött pedig olyan gazdasági, közigazgatási siker áll, mint Nagyszeben, a mintaváros. Hozzá képest a magyar jelöltek eleve esélytelenek voltak.

Magyar–magyar verseny

Helyzetükön mégsem az rontott igazán, hogy ellentétben a szász indulóval, román pártszervezet őket nem támogatta. A magyarok egymás pozícióit gyengítették: először történt meg, hogy a magyar szavazatok megoszlottak. A tét még úgy is nagy, hogy az államelnöki poszt elnyerésére nincs esély. Hiszen a voksoláson elért eredmény befolyásolja a kormányon lévő RMDSZ tárgyalási pozícióit. Ha a szövetség jelöltje alulmarad, a magyar érdekképviselet kiszorulhat a kormányból, a következő kormányalakításnál tárgyalóasztalhoz sem ülhet, a szervezet lobbierejét ugyanis az eddig fegyelmezetten működő szavazóbázisa jelentette. Mindez nem tartotta vissza az Erdélyi Magyar Néppártot, hogy „magyar–magyar versenyre” hívja az államelnöki kampány ürügyén az RMDSZ-t. Az EMNP politikai értelemben az életéért küzdött: három választást (parlamenti, önkormányzati és EP-voksolást) bukott el, dacára annak, hogy az Orbán-kormány kiemelt támogatásáról biztosította az elmúlt években. Az államelnöki kampányra már Orbán Viktor bizalma is megrendült, a Fidesz kifejezetten kérte, hogy az EMNP ne állítson jelöltet az RMDSZ-szel szemben. Szilágyi Zsolt mégis rajthoz állt: a vasárnapi voksolás első eredményei alapján hiába.

A negyedik választáson sem sikerült bebizonyítani, hogy volt értelme a Fidesz beruházásnak Erdélyben. Az EMNP az első, nem hivatalos eredmények szerint egy százalék alatt teljesített, szemben Kelemen Hunorral, aki négy százalék körüli eredményt ért el. Egyelőre úgy tűnik, megközelítette Monica Macovei teljesítményét, javított 2009-es eredményein, így továbbra is erős koalíciós partnerként ülhet tárgyalóasztal mellé. Nagyon valószínű, hogy Kelemen Hunor alkotmánymódosításra, illetve közigazgatási reformra vonatkozó javaslatai román választókat is meggyőztek, mert kis mértékben ugyan, de átléphette az etnikai szavazati határt.

A magyar választók számára kínált programcsomag az RMDSZ és az EMNP részéről is hasonló elemeket tartalmazott, az előbbi autonómiát, az utóbbi föderalizálást ígért. Ez azonban nem bizonyult olyan vonzónak, mint azt korábban az elemzők feltételezték: a többségében magyarok lakta megyékben, a Székelyföldön (ott, ahol vélhetőleg a magyar szavazókat elriasztotta a magyar–magyar vetélkedés, az éles, Erdélyben mindeddig alig tapasztalt negatív kampány) az országos átlag alatt maradt a részvétel. Az elnökválasztás második fordulójába egy kisebbségi jelölt, Klaus Johannis mindenképpen bejutott, alig tíz százalékkal elmaradva a kormányzó Szociáldemokrata Párt jelöltjétől, Victor Pontától.

Gáncsolják egymást

A második fordulóig nehéz időszak következik: az elmúlt hetek is bővelkedtek lejárató kampányolásokban. Kiszivárgó állambiztonsági, titkosszolgálati adatok, programhiány és zsarolás – sokak szerint ez jellemzi az államelnök-választást. Valóban éles harc folyik, de bizakodásra ad okot, hogy az erős kormánypárttal szemben aktív, mozgósítani képes ellenzék áll. A kampány finisében kirobbantott korrupciós botrányok is arra utalnak: működik a politikai önkontroll, s bár Romániát is súlyos kritika érte Amerikából a visszaélések miatt, az ország hajlandó a korrekcióra. A széles választási mezőnyben az erdélyi magyar közösség akár a mostaninál is jobb eredményt érhetett volna el, ha a magyar szervezetek – az Orbán-kormány támogatásával – nem gáncsolják egymást.

A második forduló nagy kérdése az: hogyan tud a politikai állóháborúktól távolodni az ország, ki az, aki felvállalja az államelnöki reformokat? Két hét múlva kiderül.