Kétkerékre fel!
Ha valaki úgy véli, hogy a lengyel főváros nagy kiterjedésű és bizony a tömegközlekedés a mi lábainkat nem kíméli – mert a buszmegállók egymástól nagyon távol esnek –, remek megoldást talál már az idei vakáció során: Európa más nagyvárosaihoz hasonlóan augusztus elsejével beindították Varsóban az utcai biciklikölcsönzés rendszerét.
Ez a rendszer, amely az eszperantó veturilo (azaz jármű) nevet viseli, azért lehet kiterjedt, mert Lengyelországban több ezer kerékpár van forgalomban, ehhez utak is társulnak – ezeket természetesen a jövőben nagy mértékben fejleszteni akarják.
Először a belvárosban indítják be, majd ezt követi Varsó legnagyobb és talán legmodernebb lakótelepe, Ursynów, ahol rengeteg a zöld terület, vannak olyan házak és lakások, mintha kis társasházak lennének. Egy másik lakótelepen már április óta működik, méghozzá sikeresen ez a rendszer, ezzel együtt ezután Varsóban 1100 biciklit lehet kölcsönözni, úgy, hogy a kölcsönvételt elintézzük az egyik helyen és a lengyel főváros 68 un. kerékpár-állomásán tetszőlegesen bármelyiken leadjuk
Ilyen hatalmas kölcsönző hálózat eddig Lengyelországban nem működött, noha voltak már előzményei ennek a közlekedési újításnak, mert Wroclawban már sikeres a 200 kétkerekű kölcsönzése. A lengyel főváros pályázatát a Nextbike cég nyerte el, amely azonban az utolsó pillanatban szereli össze a járgányokat. Noha a szerződésben eredetileg az állt, hogy a lengyelek három nappal az indítás előtt tesztelhetik a bicikliket, erre csak a start előtti este kerülhetett sor
Varsó közlekedési vállalatának főnöke – aki a projekt felügyeletét is ellátja – szerint a következő hónapokban a német cég összeszereli a további szükséges kerékpárokat, ezt a Nextbike főnöke garantálta, aki Varsóba érkezett az ünnepélyes rendszer-indításra.
– Minden rendben lesz, hiszen hatalmas tapasztalataink vannak ezen a téren. Lengyelország már a tizedik ország, ahol ezt a kölcsönzést megkezdjük, közel 50 városban vagyunk jelen – mondta Ralf Kalupner.