Két évszázad után ismét lemondhat a japán császár

A japán parlament alsóháza után a felsőház is elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy Akihito átadja a trónt legidősebb fiának, Naruhitónak.

2017. június 14., 16:18

Nagyjából kétszáz évvel ezelőtt fordult elő legutóbb, hogy japán császár lemondott. A lemondás időpontját három éven belül kell eldönteni, de a várakozások szerint Akihito 2018 decemberében, 85. születésnapja körül távozhat a trónról.

A törvénytervezetet kifejezetten Akihitóra írták, hogy a trón örökösei ne követhessék túl könnyen a példáját. A szigort a császári család tagjainak egyre csökkenő száma is indokolja, ami miatt a jövőben kihívást jelenthet a trónöröklés folyamatának biztosítása.

Akihito 1933. december 23-án született. A világ egyik legrégibb dinasztiájának képviselője. Ő az első fia Hirohito császárnak (1901–1989) és Nagako császárnénak (1903–2000), akiknek két fiuk és öt lányuk született. (MTI)