Keményen a futball-huligánok ellen
A német labdarúgásban sem ritkaság, ha az egyik vagy a másik egyesület úgynevezett szurkolói arra használják csapatuk mérkőzéseit, hogy már az utcákon összecsapjanak az ellenfél támogatóival, vagy füstbombákkal, erőszakkal hívják fel magukra a figyelmet a stadionokban. Sok figyelmeztetés után, amelyek mit sem hoztak, a bajnokság irányítói végre határozott intézkedésekre szánták magukat. Miután az egykori sokszoros NDK-bajnokcsapat utóda, a Dynamo Dresden szurkolói ismételten okoztak botrányokat, egy teljes évre kitiltották az immár a 2. osztályban játszó csapatot a bajnokságból. Párhuzamosan általában szigorú rendet vezetnek be: a cél, hogy huligánok be se juthassanak a stadionokba.
A Bundesliga, a bajnokság irányító testülete nem kevés vita után terjedelmes dokumentumot fogadott el arról, hogyan lehet a jövőben visszaszorítani a rendzavarókat, biztosítani a békés mérkőzéseket. A Bundesliga és a Landesliga (a 2. osztály) 36 profi klubjának nagy többsége kemény viták utűn jóváhagyta a programot. Így a jövő évi bajnokságtól átfogóan be kell figyelő-kamerázni a stadionokat és megfelelő szakképzettségű biztonsági személyzetet kell alkalmazni amely az eddiginél szigorúbban ellenőrzi a belépni kívánókat. Nem kizárható az sem, hogy az újabban repülőtereken alkalmazott, az egész testet átvilágító berendezésekkel ellenőrzik, nem akar-e a valaki fegyvert, rakétát, egyebet bevinni. Ezt a technikát egyszer már sikerrel alkalmazták a Bayern München és az Eintracht Frankfurt találkozóján Egyébként olyan mérkőzések előtt, amelyeken várható randalírozók megjelenése, a kluboknak a rendőri szervekkel együttműködve kell megtenniük a szükséges előkészületi intézkedéseket. Például azt, amelynek eddig kevéssé szereztek érvényt: hogy a garázdaságuk miatt a mérkőzésekről kitiltott személyek valóban ne juthassanak be a stadionokba. A fő cél mindenképpen a megelőzés: a jegyeladás korlátozásával is már előre ki kell szűrni a nem-kívánatos elemeket. Felmerült az is, hogy biztonsági okokból ne legyenek többé állóhelyek – ám az elgondolást a szurkoló-szervezetek tiltakozására elvetették. A jövőben pirotechnikai eszközök használata stadionokban bűncselekménynek minősül, megfelelő szigorú jogi következményekkel.
Néma szurkolók a stadionokban
A szurkolók szervezetei kezdettől heves harcot folytattak a szigorítások ellen. Azzal érveltek, hogy a rendbontók miatt hozott intézkedések a békés szurkolókat, az óriási többséget is – érdemtelenül – sújtják. Látványos módja volt tiltakozásuknak, amikor a legutóbbi fordulón a szurkolók a mérkőzések első 12 percében teljesen hangtalanul ültek-álltak a helyükön, hogy jelezzék: ilyen halotti légköre lenne a meccseknek a csapatukat lelkesítő nézők nélkül. A tiltakozás nem hatotta meg a Bundesliga irányítóit. Azzal érveltek az új, kemény rendszabályok mellett, hogy ha a klubok önként, maguktól nem lépnek saját érdekükben, akkor a kormány még szigorúbb rendszabályokkal léphet fel. Annyit mindenesetre megígértek, hogy három próbaév után megvizsgálják, hogyan váltak be az intézkedések, van-e még azokra szükség. Majd felidézték a számokat: tavaly meccseken, vagy azok körül történt rendbontások, összecsapások miatt 7.300 személyt vettek őrizetbe, 1.142 személyi sérülés történt és 8.140 büntető-eljárás indult
További írásokat olvashat Németországról a