Háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján a súlyos katonai veszteségek miatt

Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke.

2023. november 5., 14:24

Szerző:

A november 6-tól kezdődő gyásznapokon Kárpátalja valamennyi intézményében félárbocra eresztik az állami lobogókat, minden reggel 9 órakor egyperces néma csenddel adóznak az elhunytak emlékének, a templomokban pedig istentiszteleteket tartanak.

Az áldozatok száma meghaladta a húszat, sokan megsebesültek, közöttük civilek is, mert egy orosz Iszkander típusú rakéta csapódott be november 3-án a frontvonal közelében fekvő Zaporizzsja megyei településen. Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázása céljából.

A katonai vezetés azután adott ki tájékoztatást a tragédiáról, hogy a hír elterjedt a közösségi médiában.

(Ukrán katonák egy páncélozott jármű tetején a Harkivi területen lévő Novosztyepanivkában. Fotó: Yasuyoshi CHIBA / AFP)

Tegnap 17:37

Donald Trump bejelentette: 30 %-os vámot vet ki az EU-termékekre. Szijjártó Péter szerint Donald Trump vámemelése újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Bizottság – élén Ursula von der Leyennel – képtelen megvédeni Európa gazdasági érdekeit.