Juncker már veszekszik Orbánnal, szerinte elfogadhatatlan, amit a magyar kormányfő csinál
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
A Der Spiegel című hírmagazin szombati keltezésű - digitális formátumban péntek este megjelent - számában közölt interjúban kiemelte: a bizottság a következő héten tárgyal az ügyről, és ő személyesen azt pártolja, hogy indítsák meg az eljárást, mert az európai szolidaritásról van szó, amely nem lehet egyirányú utca.
Arra a kérdésre, hogy Szlovákiáról és Magyarországról van-e szó, azt mondta, hogy ezekről, és más államokról. Aki nem vesz részt a döntés végrehajtásában, számolnia kell azzal, hogy kötelezettségszegési eljárást kap a nyakába – tette hozzá. Kifejtette, hogy döntés még nincs az ügyben, ő személyesen pedig az eljárás megindítását pártolja. Nem a fenyegetés, nyomásgyakorlás céljával, hanem azért, mert a bizottságnak egyértelművé kell tennie, hogy a meghozott döntések a hatályos jog részét jelentik akkor is, ha egy tagország a döntés ellen szavazott. „Az európai szolidaritásról van szó, amely nem lehet egyirányú utca" - jelentette ki az EB elnöke. Arra a felvetésre, hogy az EU megtűr soraiban egyre inkább autoriter módon tevékenykedő tagokat, így Lengyelországot és Magyarországot, Jean Claude Juncker hangsúlyozta, hogy nagyon is vannak még különbségek Lengyelország és Magyarország, illetve a világ emberi jogokat megvető része között. Azonban az is igaz, hogy a bizottság veszekedős párbeszédet folytat Lengyelországgal és Magyarországgal.
Orbán és Juncker 2015-ben Brüsszelben. Szakítópróba?
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna
Arra a kérdésre, hogy miért utasítja el azt a német kormányzati felvetést, miszerint meg kell vonni uniós támogatásokat a jogállami alapelvek ellen vétő tagországoktól, azt mondta, hogy néha neki is lenne kedve megkurtítani a „rakoncátlan” tagok támogatását, de a józan ész és a tapasztalat azt mutatja, hogy nem ez lenne a helyes út, mert nincs szükség újabb olyan ügyekre, amelyek megosztják a tagállamokat. Juncker arról is beszélt, hogy jól kijön Orbán Viktorral, legalábbis ami a személyes érintkezést illeti, tartalmilag viszont kevesebb az egyetértés. „Gyakran veszekszünk” – mondta az EB elnöke. Arra a kérdésre, hogy miként néz ki egy ilyen veszekedés, és vajon Orbán Viktor feldühödik-e, Juncker azt mondta, hogy a magyar kormányfő „nem akad ki soha”, azt inkább ő teszi.
Mint mondta, legfőképpen a nemzeti konzultáció kérdőívei és az Állítsuk meg Brüsszelt! jelmondat miatt mérgelődik. Ismertette: elmondta Orbánnak, hogy ezzel saját magát állítja meg, mert ő is Brüsszel. A magyar miniszterelnök valamennyi döntésben részt vesz, ezért elfogadhatatlan úgy tenni, mintha Brüsszel egy idegen hatalom volna, amely titokban „magyarellenes” tevékenységet folytat - mondta Juncker.