Joseph Daul: Junckert vagy Schulzot kell jelölni az Európai Bizottság elnökének
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke felszólította az uniós tagországok állam- és kormányfőit, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredményének megfelelően a néppárt vagy az európai szocialisták csúcsjelöltjét, Jean-Claude Junckert vagy Martin Schulzot jelöljék az Európai Bizottság élére.
Joseph Daul a Die Welt című német lap online kiadásában vasárnap idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy azt a politikust kell az EU-bizottság élére jelölni, aki „elöl végez” a választáson, „mindegy, hogy az Jean-Claude Juncker vagy Martin Schulz”. „Nem lehet megtenni, hogy bemutatunk a választóknak két csúcsjelöltet, a választás után pedig egy harmadikat varázsolunk elő a kalapból bizottsági elnöknek. Ez a választók becsapása lenne” – mondta az Európai Néppárt elnöke a Híradó.hu tudósítása szerint.
A Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Bizottság új elnökét – a portugál néppárti José Manuel Barroso utódját – az EP-választások eredményének figyelembe vételével kell megválasztani. A tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsra az a feladat hárul, hogy a választások eredményeire tekintettel személyi javaslatot tegyen a tisztség betöltésére. Az új elnök megválasztása az EP feladata, a testület egyszerű többséggel választja meg a unió végrehajtó intézményének új elnökét.
A nagy európai pártcsaládok a választási kampány kezdete előtt megnevezték a csúcstisztségre általuk jelölt politikust.
Az Európai Tanács tagjai kedd este gyűlnek össze Brüsszelben, hogy áttekintsék az EP-választás kimenetelét.