Biden bejelentette: újraindul 2024-ben

Joe Biden elnök hétfőn az előzetes várakozásoknak megfelelően közölte, újra elindul az elnöki címért. A 81 éves elnök azonban ennek ellenére már két kihívót is kapott a Demokrata Párton belül.

2023. április 25., 14:10

Szerző:

Joe Biden bejelentette, hogy jelölteti magát a 2024-es elnökválasztáson.

A 80 éves amerikai elnök kedd reggel a Twitteren közzétett kampányvideóban közölte hivatalosan is, hogy a demokrata pártiak oldalán versenybe száll egy második mandátumért. A hivatalban lévő elnök kérte a választókat, hogy adjanak neki időt a beiktatása óta elkezdett munkája befejezéséhez, és életkora ellenére ne féljenek egy további négyéves mandátummal megbízni.

A videóban Biden úgy fogalmazott: „minden nemzedék életében eljön a pillanat, amikor meg kell küzdenie a demokráciért. Azt gondolom, ez most a mi pillanatunk.”

A bejelentés hangvétele előrevetíti Biden legfőbb kampányüzenetét is, amely szerint vagy őt választják újra, vagy legesélyesebb kihívója, Donald Trump újbóli győzelmével az amerikai demokrácia és jogállam kerül végveszélybe.

Bidennek a szokásoktól eltérően azonban hivatalban lévő elnökként is akadt már két kihívója a Demokrata Párton belül a pozícióra: Marianne Williamson életmódguru és az oltásellenes megnyilvánulásairól, illetve elitellenes jelszavairól ismert különc ifjabb Robert F. Kennedy is bejelentette kihívja az elnököt az előválasztáson. Az 1968-ban éppen az előválasztás alatt meggyilkolt Robert Kennedy fia egy előzetes felmérés szerint máris a 2020-as Biden-szavazók 14 százalékának szimpátiájára számíthat.

Az ellenzéki, republikánus oldalon eközben nyomasztóan kevés eséllyel indul bárki, aki nem Donald Trumpot szeretné látni a párt elnökjelölti pozíciójában. Közülük az egyedül komolyan vehető ellenfél, Ron DeSantis floridai kormányzó sem jelentette be még hivatalosan indulását, bár célzott rá, komolyabban vehető formában akarja képviselni azt, amit Trump elkezdett. Az előzetes felmérések szerint azonban a New York államban büntetőperrel is szembenéző Trump ellen neki is alig lenne esélye az előválasztáson.

Ha újraválasztják, Biden lesz a legidősebb elnök az Egyesült Államok történetében, 86 évét tölti majd be második mandátuma lejártakor.

(Kiemelt kép: Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök a nashville-i lövöldözés után a Tennessee állami parlamentből kizárt demokrata képviselőket fogadják a Fehér Házban 2023. április 25-én. Fotó: Joe Biden, Twitter)