Jó németség magánórák nélkül
Nyolcadikosok meggyőző német-tudással – anélkül, hogy drága különórákat kellene venniük. Az öt éve hazánkban is bevezetett projekt keretében állami, illetve magán-iskolák tanulói is szerezhetnek értékes nemzetközi német nyelvvizsga-bizonyítványt. Mára országszerte összesen 53 ilyen iskola van.
Az akkori Oktatási Minisztérium és az illetékes németországi kormányzati szervek együttműködésének köszönhető, hogy 2010-től már a magyar általános iskolás diákok is megszerezhetik ezt a nyelvvizsga-bizonyítványt. Az úgynevezett DSD-iskola-hálózat 53 intézményében a nyolcadikosoknak minden évben felkínálhatják ezt a lehetőséget. “Olyan iskolák ezek, amelyekben már legalább öt esztendeje emelt óraszámban oktatják a német nyelvet. Közülük 45 német nemzetiségi oktatási program szerint dolgozik, nyolc iskola a németet mint idegen nyelvet tanítja” – mondja Scherer Gabriella, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának igazgatója. „Nem egyszerű nyelvvizsgáról beszélünk, a DSD annál sokkal több. A vizsgára való teljes felkészülés beépül az iskola tantervébe, ami azt jelenti: a szülőknek nem kell drága különórákra járatniuk a gyerekeiket ahhoz, hogy jól megtaníttassák őket németül. A tanórákon éveken át folyamatosan fejlesztik a gyerekeknek a sikeres vizsgához szükséges képességeit – a nyelvi mellett így többek között azt, miként kell prezentálni, fogalmazást jól megírni. Az iskolák számára is hasznos a projekt, hiszen pedagógusaik rendszeresen vehetnek rész továbbképzéseken és Németországban már sikerrel alkalmazott, ám hazánkban még kevéssé elterjedt, korszerű módszerekkel ismerkedhetnek meg.”
A DSD-iskolák diákjai a 8. osztály megkezdésekor dönthetnek arról, vállalják-e a megmérettetést. Az írásbeli vizsgát minden év márciusában tartják, azon olvasási, szövegértési és írásbeli képességeket mérnek. Néhány héttel azután következik a szóbeli vizsga, tapasztalt, általában anyanyelvi vizsgáztatók jelenlétében. Ebben a fordulóban a vizsgázók önálló nyelvi kifejezőkészségére kíváncsiak: minden diáknak önállóan be kell mutatnia egy szabadon választott témában végzett munkájának eredményeit. Aki jól helytállt, olyan diplomát szerez, amely a Közös Európai Referenciakeret B1-es, illetve A2-es fokozatának felel meg, azaz biztos német nyelvtudást tanúsít.
A projekt fontosságát bizonyítja, hogy az idén a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában megtartott ünnepélyes diplomaátadón az illetékes német és magyar minisztériumok képviselői mellett a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, Lieselore Cyrus is részt vett.