Jeruzsálem, a megoldhatatlan feladvány.

Ötvenegy évvel ezelőtt, 1967. június 7-én az izraeli ejtőernyős egységek bevonultak a nyári napfényben úszó Óvárosba. Az Izrael megalapítása óta jordán kézen levő zsidó szent helyek, köztük a Nyugati Fal ezen a napon kerültek vissza a zsidó nép kezébe. A harcok még három napig dúltak, de Jeruzsálem, amelyből 1900 évvel korábban Titus csapatai elhurcolták a zsidókat és lerombolták a Templomot, újra egyesült.

Az ejtőernyősök parancsnoka, Mota Gur ezredes elsőként a Nyugati Falhoz érve a következőket mondta a katonáinak: „Hosszú ideje vártunk erre a napra. Hosszú, nagyon hosszú ideje.” Az akkor világszerte csodált izraeli diadal meggyőzte az országokat Izrael katonai erejéről, és a nemzetközi közösség ennek hatására eltávolodott az országtól.

A zsidó államra a hatnapos háború után már nem a holokauszt túlélőinek menedékeként, hanem olyan országként tekintettek, amely egy hét alatt három arab nemzetet térdre tudott kényszeríteni.

David Friedman amerikai nagykövet és Benjámín Netanjáhú

A ’67-es háború után Jeruzsálem státusa szinte azonnal vita tárgya lett. Jordánia Kelet-Jeruzsálemet 1950-ben annektálta, amit a nemzetközi közösség nem ismert el. A háború után Izrael fennhatósága alá került egész Jeruzsálem, de a muszlim szent helyek ellenőrzését visszaadták Jordániának. Az Egyesült Államok külpolitikája akkor leginkább arra irányult, hogy a város szent helyei mindhárom vallás követői számára elérhetők legyenek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967 végén elfogadott egy határozatot, amely a gyakorlatban nem ítélte el Kelet-Jeruzsálem Izrael általi elfoglalását, de nem is támogatta. A 242-es határozat homályos megfogalmazása Izraelnek az elfoglalt területekről való kivonulását előzetes tárgyalásokhoz kötötte. A város státusára az ENSZ nem tért ki. Izrael évtizedeken át ragaszkodott ahhoz, hogy Jeruzsálem izraeli kézen maradjon. Az 1993-as oslói egyezmény azonban a státusát függőben hagyta, és utat nyitott az arab követeléseknek Kelet-Jeruzsálemmel kapcsolatban. 2000-ben Izrael felajánlotta a városrészt a palesztinoknak, de ezt akkori vezetőjük, Jasszer Arafat visszautasította. Nyolc évvel később, 2008-ban már Mahmúd Abbász utasította vissza a Kelet-Jeruzsálemet is magában foglaló ajánlatot.

Mióta 2009-ben Benjámín Netanjáhú került hatalomra, Izrael egyre kevésbé tűnik nyitottnak a város felosztására.

Az Egyesült Államok elnökei az oslói egyezmény óta mindig úgy tekintettek az izraeli–palesztin konfliktusra, mint a nagy ügyre, amellyel megalapozhatják örökségüket. Sajnos azonban nincs olyan, nemzetközi szempontból is kiegyensúlyozott béketerv, amely mindkét oldalnak egyenlően kedvezne. Az amerikai elnökök éppen ezért buktak mindig bele. Egyedül George W. Bush érte el, hogy Izrael feladja 2005-ben Gázát, ennek következtében ott a Hamász terrorszervezet uralkodik azóta is. Barack Obama Jeruzsálemmel kapcsolatban leginkább óvatos volt, bár kampánya alatt ő is megígérte a nagykövetség áthelyezését és az egységes Jeruzsálemet. Végül a Netanjáhúval kialakult rossz viszony és az iráni egyezmény izraeli ellenzése elhidegülést okozott a két ország között. Obama örökségként végül azt hagyta, hogy 2016 decemberében Amerika tartózkodott a Biztonsági Tanács ülésén, amikor elfogadták, hogy a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi telepek létezése a csaknem félmillió lakosukkal nemzetközi törvénybe ütközik.

Amikor Donald Trump 2017 januárjában elfoglalta az elnöki széket, még senki nem tudta, milyen lesz közel-keleti politikája. Kampánya során számtalan dolgot mondott és ígért, talán többet is, mint az átlag jelöltek. Egyik, elsősorban a konzervatív rétegnek tett kiemelt ígérete az volt, hogy az amerikai nagykövetséget áthelyezik Tel-Avivból Jeruzsálembe. De miután a Fehér Ház hónapokon át nem nyilatkozott egyértelműen, és Trump is bizonytalan időt mondott az áthelyezésre, sokan úgy hitték, meg sem történik. Aztán tavaly decemberben mégis bejelentette az áthelyezést.

A visszafogott arab reakció meglepte a régió felrobbanására számító nyugati sajtót. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a szunnita országok jelenleg nem Izraelt, hanem Iránt tartják a legnagyobb ellenségnek, amely valószínűtlen szövetséget hozott létre az olajhatalmak és a zsidó állam között. Így az arab országok számára a palesztinok ügye láthatóan nem élvez már elsőbbséget. Ezt jól illusztrálják a szaúdi Mohammed bin Szalman koronaherceg idén áprilisban kiszivárgott szavai, ő csalódottságát fejezte ki a palesztin vezetés miatt. A herceg amerikai zsidó vezetőknek azt mondta:

„Itt az ideje, hogy a palesztinok elfogadjanak egy ajánlatot, és tárgyalóasztalhoz üljenek, vagy ha nem, akkor fogják be, és ne panaszkodjanak.” A kijelentések az izraeli Channel Ten tévécsatorna forrásai szerint megdöbbentették a szobában levő zsidó vezetőket. Mindezek fényében kérdés, milyen irányba tart az izraeli–palesztin békefolyamat.

A 2014-es gázai háború óta Izrael rendszeresen elveszti a propagandaháborút. Az amerikai nagykövetség átadásának napján is ez történt. A gázaiak hetek óta tartó határ menti zavargásainak célja a visszatérés jogának demonstrációja volt, magyarul az, hogy az 1948-ban földjüket elvesztő palesztinok leszármazottai visszatérhessenek. A nagykövetség megnyitásának napja egybeesett Izrael megalapításának hetvenedik évfordulójával, ami a palesztinoknak a harag napja.

A Hamász felszólította a gázaiakat, hogy törjenek át a határon. Negyvenezer ember vonult ki. Az izraeli hadsereg drónokkal permetezett könnygázt, és éles lőszerrel is lőtt. Hatvan ember halt meg, közülük ötven a Hamász embere volt. A világsajtó, különösen a nyugati sajtó egy része Trumpot és a nagykövetség megnyitását okolta a történtekért. Az angol The Independent a nyitás másnapján vezércikkben jelentette ki, hogy Trump a döntésével eljátszotta a kétállami megoldás esélyét.

Ivanka Trump és férje, Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök békeügyi megbízottja már most megbukott?

Fotó: Wikipedia/Ryan Johnson

Amerika közvetítői szerepe állandó volt az izraeli–palesztin konfliktusban. Trump a vejét, Jared Kushner amerikai zsidó üzletembert nevezte ki a béketerv megalkotására. Tervéről nem sokat tudni, valószínűleg nem lesz semmivel különb, mint az eddigi amerikai javaslatok. Nem valószínű, hogy a palesztinok elfogadnának tőle származó ajánlatot, miután Abbász a találkozójuk után azt mondta, Kushner úgy beszél, mintha Netanjáhú tanácsadója lenne. Sokan úgy vélik, hogy a Kushner-féle béketerv már a bejelentése előtt meghalt. Egyes pletykák szerint az egész Jeruzsálemet izraeli kézen hagyná a Templom-hegy kivételével.

Néhány hete azonban botrány tört ki az arab sajtóban, amikor David Friedman amerikai nagykövet olyan fotómontázsnál fényképezkedett, amelyen a Sziklamecset helyén a Harmadik Templom állt. Az amerikaiak viszont közleményben tagadták, hogy meg akarnák változtatni a Templom-hegy helyzetét.