Amerikában is bevezetik a dolgozókra vonatkozó kötelező védőoltást

Január 4-én lép hatályba a magánszektor dolgozóira vonatkozó amerikai elnöki rendelet az oltási kötelezettségről.

2021. november 4., 20:29

Szerző:

Január 4-én lép hatályba Joe Biden amerikai elnök rendelete a magánszektor azon dolgozóira vonatkozó szövetségi oltási kötelezettségről, akik száz főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatoknál dolgoznak – jelentették amerikai hírügynökségek csütörtökön.

Az amerikai üzleti szféra dolgozóinak az újév első keddjétől a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltással kell rendelkezniük, ellenkező esetben hetente negatív tesztre lesz szükségük, amelynek költsége őket terheli. Ezen kívül kötelezően maszkot kell hordaniuk munka közben.

Az új dátum némi haladékot és könnyítést jelent a munkaadóknak, akik a karácsonyi és újévi ünnepek környékén munkaerőhiánnyal küzdenek – tették hozzá amerikai kormányzati tisztségviselők csütörtökön. Ugyanakkor az oltási kötelezettség be nem tartása mintegy 14 ezer dolláros (5 millió forintos) büntetéssel járhat szabálysértésenként, ismétlés esetén pedig a büntetés mértéke fokozatosan növekszik – emelték ki.

Joe Biden másik, a szövetségi intézményekkel szerződéses munkaviszonyban álló dolgozók oltási kötelezettségére vonatkozó elnöki rendeletét szintén elhalasztották egy hónappal január 4-re, tették hozzá a tisztviselők, míg a Medicare és Medicaid állami egészségügyi biztosítási rendszerben részt vevő egészségügyi intézmények és idősgondozó központok munkatársainak szintén a fenti dátumig kell felvenniük védőoltásukat.

Az üzleti szféra oltási kötelezettségére vonatkozó intézkedéseket az amerikai munkahelyvédelmi és -egészségügyi hatóság (OSHA) vészhelyzeti jogosítványai alapján hozták – hangsúlyozták a kormányzati tisztségviselők. A döntés 84,2 millió munkavállalót érint, mintegy 1,9 millió, a  magánszektorban működő vállalatnál. Ezen cégek további 18,5 millió dolgozója kivételt képez, mivel vagy távmunkában, vagy folyamatosan szabadtéren dolgoznak – áll az OSHA tájékoztatásában.

Republikánus szenátorok bejelentették, hogy – a kongresszusi felülvizsgálati törvényre hivatkozva – megpróbálják hatályon kívül helyeztetni a fenti jogszabály alkalmazását. A legfrissebb adatok szerint az amerikai felnőtt lakosság mintegy 70 százaléka kapta meg mindkét védőoltását, és 80 százalékuk kapott legalább egy vakcinát. A koronavírus-járványnak az Egyesült Államokban már több, mint 745 ezer halálos áldozata van.

 

(Kiemelt kép: A 2021. április 23-án készült archív képen egy férfi kap egy adagot a Johnson & Johnson Janssen Covid-19 egyszeri adagolású vakcinájából a rondai időseket célzó vakcinaosztáson. Fotó: JORGE GUERRERO / AFP)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.