Jamie’s Italian Budapesten

Jövő tavasztól már nem kell a szánkban összefutott nyállal, vágyakozva néznünk Jamie Oliver főzős műsorait a tévében vagy Londonba utaznunk egy jó falatért. Moszkva, Isztambul és Rotterdam után Budapest a következő európai város, ahol a népszerű fiatal brit szakács franchise éttermet nyit. A Jamie's Italian brand a budai Várban terjeszkedik tovább.

2015. október 2., 07:22

Szerző:

Furcsa módon az angol tradicionális ételeket kínáló Union Jack étteremhálózattal nem ért el sikereket Jamie Oliver, a tévéből ismert fiatal brit szakács.

Négy angol étterméből hármat be kellett zárnia. Ám az olasz vonallal – úgy tűnik – „jó lóra” tett. A Jamie’s Italian elnevezésű, olasz ételeket készítő étteremlánchoz már mintegy negyven vendéglátóipari egység tartozik Nagy-Britanniában, s megkezdte terjeszkedését a kontinensen is.

Moszkva, Isztambul és Rotterdam után Budapest a következő európai város, ahol Jamie éttermet nyit. Az étterem franchise-módban üzemel majd, és a budai Várban, a volt Hadik étteremben nyílik, amelyet előtte teljesen felújítanak.

Mondanunk sem kell, hogy Jamie nem adja a nevét akármihez, így a budapesti étteremnek számos kritériumnak kell megfelelnie, kezdve az étterem belső dizájnjától, amit saját belsőépítészeikkel terveztetnek, egészen az alapanyagokra vonatkozó szigorú követelményekig.

Jamie Nagy-Britanniában az egészséges táplálkozás egyik legnagyobb harcosa, ezért csak GMO – genetikai módosításoktól mentes – zöldség használható fel, és csak olyan tenyésztőtől származó húst fogad el, aki bizonyítottan nem eteti antibiotikumokkal az állatait. Az előbbi feltételnek viszonylag könnyen megfelelnek a magyar termelők, ám az utóbbi előírást nehezebb lesz teljesíteniük.

A fiatal brit szakács mára óriási, jól jövedelmező birodalmat épített fel, éttermekkel, TV-műsorokkal, 37 millió eladott szakácskönyvvel, és mintegy 7000 alkalmazottal. Egyik riválisától, Gordon Ramsay-től csak 3 millió példányban vásároltak könyvet, pedig durva, trágár stílusával mindenképpen lekörözi Jamie-t.

A Várban tavasszal megnyíló étterem séfje valószínűleg magyar lesz, akinek majd egy két hónapos londoni képzésen kell részt vennie, de a végső döntésbe beleszól Jamie is. Az étteremben csak Jamie receptjeiből dolgozhatnak majd, de az étlap mellett lesz táblás, napi ajánlat is, erre felkerülhet a séf kreációja is, amennyiben Londonban ezt jóváhagyták. A megnyitóra eljön maga Jamie is.

Végül kedvcsinálónak itt egy pillanatok alatt összecsapható, pofonegyszerű recept:

Paradicsom carpaccio
Hozzávalók:
• 8 db érett, kiskerti (tájfajta) paradicsom, felszeletelve
• Extra szűz olívaolaj
• 85 g málna
• 2 x 125 g burrata (a mozzarella krémesebb fajtája), vagy jó minőségű mozzarella, összetépkedve
• Egy marék kisebb bazsalikomlevél
• Málnaecet

1. Helyezzük el a paradicsomszeleteket a tányéron. Sózzuk, borsozzuk és spricceljük meg olívaolajjal.
2. Finoman locsoljunk málnaecetet a málnára, majd törjük össze egy villával. A paradicsom tetejére dobáljuk rá az összetépkedett burratát, permetezzük meg a málnadresszinggel és szórjuk rá a bazsalikom leveleket.

Jó étvágyat kívánunk!

Keressen minket a

Facebookon is!


További Nagy-Britanniához fűződő írásokat olvashat az

angolosan.huweboldalon.