Bíztató jelek érkeztek Izraelből a járványal kapcsolatban
Elképzelhető, hogy az ország túlvan a csúcson és nem zártak le semmit.
Izraelben a koronavírusjárvány megfékezését jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas. A koronavírus delta mutációja által dominált járványhullám csúcsán, augusztusban 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről a csúcsról a múlt héten 670 körülire csökkent – írta az MTI.
A számok azért is biztatók, mert a gazdaság és a kereskedelem, valamint az oktatási rendszer szinte teljes nyitottsága mellett csökkent a fertőzöttek száma. A Jediót Ahronót című újság hozzátette: ehhez a mutatóhoz hozzájárult, hogy az előző napokban a diákokat tesztelték az iskolakezdés miatt. „A súlyos betegek számának további csökkenését látjuk, különösen az új súlyos esetek számában. Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék” – hangsúlyozta a Eran Szegal professzor, a Weizman tudományos kutatóintézet szakértője.
A következő hetekben a csökkenő tendenciát megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus professzor a hosszabb távot illetően bizakodó. „Védettségi fal épült a közeljövő zsidó ünnepeivel és az iskolakezdés veszélyeivel szemben, máris 2,6 millióan vették fel a harmadik, megerősítő oltást, és a negyedik hullámban, - vagyis július óta - újabb félmillióan először oltatták be magukat. Számításaink szerint ez elég lehet a járvány megfékezéséhez” – mondta a szakember.
(Kiemelt kép: Egészségügyi dolgozó a Pfizer-Biontech koronavírus elleni vakcinájával olt egy férfit egy mobil klinikán Észak-Izraelben 2021. február 22-én. Fotó: Jalaa Marey / AFP)