Az ENSZ szerint Izrael gyilkolta meg a palesztin újságírót, Izrael tagad

Sirín Abu Aklával Dzsenín mellett végzett egy golyó, az ENSZ és független oknyomozók szerint az Izraeli Hadseregtől érkezett halálos lövés. Izrael hadserege azonban ezt továbbra is cáfolja, szerinte a palesztin lázadók a hibásak.

2022. június 24., 19:59

Szerző:

Az izraeli hadsereg elutasította, és elfogultnak nevezte az ENSZ vizsgálatának izraeli katonákat vádoló eredményét az al-Dzsazírának is dolgozó palesztin riporternő lelövéséről - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Az izraeli hadsereg szóvivője elfogultnak nevezte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának vizsgálatát, és felszólította a palesztinokat, hogy adják át a riportert eltaláló golyót.

A hadsereg illetékesei visszautasították az újságíró halálával kapcsolatos ENSZ vizsgálatot, amely szerint az izraeli biztonsági erők ölték meg az al-Dzsazíra riporternőjét, Shirín Abu Akla palesztin újságírót.

„A palesztinok megtagadták a golyó átadását és a közös vizsgálat lefolytatását, és ez jelzi megfontolásaikat. Ezen a héten a kabinetfőnök elrendelte a nyomozás kiterjesztését”- közölte az izraeli hadsereg pénteken.

Előzőleg, pénteken délelőtt, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága bejelentette: a rendelkezésükre álló fotó, képi és hangfelvételek ismeretében, valamint az izraeli hadsereg és a palesztin főügyész meghallgatása után egyértelmű, hogy a május 11-én lelőtt újságírónő halálát és kollégája sebesülését izraeli oldalról leadott lövések okozták. Az al-Dzsazíra emblematikus, amerikai állampolgársággal is rendelkező palesztin riporternőjét a dzseníni menekülttábor közelében akkor érte a halálos lövés, amikor az izraeli hadsereg rajtatütést indított a táborban tartózkodó palesztin fegyveresek ellen.

Az újságírónő jól felismerhetően sisakban és „sajtó” feliratú golyóálló mellényben volt, amikor minden előzetes felszólítás nélkül rálőttek, de a helyszínen abban a pillanatban nem volt fegyveres tevékenység palesztin részről - hangsúlyozta Ravina Shamdasani, a főbiztosság szóvivője.

Az izraeli hadsereg előzőleg szakértői bizottságot állított fel a palesztin újságírónő halála körülményeinek kivizsgálására, melynek első, ideiglenes következtetései a Sirín Abu Aklát megölő lövedék két lehetséges forrását nevezték meg.

Eszerint vagy a palesztin fegyveresek izraeli katonai járművekre irányzott intenzív lövései találták el Abu Aklát - ugyanis e járművek irányában tartózkodott -, vagy egy olyan izraeli katona eltévedt golyója ölte meg, aki egy, a közelében lévő palesztin fegyveresre célzott. "A golyó átadása után szakszerű ballisztikai vizsgálat dönthet a két lehetőség között. Jelenleg a palesztinok nem válaszoltak arra a kérésünkre, hogy közös vizsgálatot folytassunk, vagy hogy ők közöljék velünk a vizsgálatuk eredményeit, beleértve a lövedék megismerését" - közölte korábban a katonai szóvivő.

Izrael felajánlotta, hogy a palesztinok képviselői (valamint egy amerikai szakértő) legyenek jelen és vegyenek részt a szakmai, patológiai, ballisztikai vizsgálatokban, sőt, a golyó igazságügyi orvosszakértői vizsgálatában is.„"Palesztin részről nem válaszoltak ezekre a javaslatokra, és nincs együttműködés” - állították az izraeli hadseregnél.

Korábban a CNN amerikai hírcsatorna oknyomozói és elemzői is arra jutottak, a gyilkos golyó csakis az izraeliektől származhatott.

(Kiemelt kép: Palesztin gyermekek Sirín Abu Akla meggyilkolt újságírónőt ánrázoló molinó körül. Fotó: RONALDO SCHEMIDT / AFP)