Irán sosem bízott a sikeres atomalkuban

Irán soha nem bízott az atomalku felélesztését célzó bécsi tárgyalások sikerében.

2022. február 11., 13:19

Szerző:

„Reményeinket keletbe, nyugatba, északba és délbe vetjük, de soha nem reménykedünk Bécsben és New Yorkban” – fogalmazott Ebrahim Raiszi, akinek szavait az iráni állami televízió is közvetítette. Pénteki beszédében Raiszi emellett hangsúlyozta hazája gazdasági és politikai függetlenségét, írja az MTI. 

„Noha Irán építő jellegű kapcsolatokra törekszik a többi országgal, nem fogad el külföldről utasításokat”

– szögezte le. Néhány nappal korábban Szaid Hatibzadeh külügyi szóvivő még azt mondta, jelentős előrelépések történtek a tárgyalásokon, jóllehet leszögezte, hogy Teherán ragaszkodik az összes, Iránt sújtó szankció feloldásához. A hét elején pedig Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter szintén reményét fejezte ki, hogy az egyeztetések hamarosan megállapodáshoz vezetnek.

Az iráni küldöttség továbbra is jóhiszeműen és eltökélten a megegyezésen fog dolgozni

– fogalmazott akkor Amirabdollahián. Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.

Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.

Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1979. február 1-én az iráni iszlám forradalom vezéralakja, Rúhollah Khomeini ajatollah hazatért franciaországi száműzetéséből és átvette az irányítást a közel-keleti országban, ahonnan Mohammed Reza Pahlavi sah néhány nappal korábban elmenekült. Ezzel véget ért Irán 2500 éven át tartó monarchikus berendezkedése és az országban azóta az iszlám síita irányzatának a jogalkotása van érvényben.

Az évfordulón azóta is minden évben országszerte ünnepségeket rendeznek, jóllehet a koronavírus-járvány miatt az utóbbi években a megemlékezések visszafogottabbakká váltak.

A Közel-Keleten Iránt sújtja leginkább a járvány. Hivatalos adatok szerint a vírussal összefüggő halálesetek száma több mint 130 ezer, jóllehet a 18 év felettiek körülbelül 80 százaléka vette fel a vakcina mindkét adagját, 27 százalék pedig megkapta a harmadik oltást is.

(Kiemelt kép: Ebrahim Raiszi egy megbeszélésen 2022 február 7-én. fotó: Iranian Presidency / AFP)

 

14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.