Irán saját gyártású vontató űrhajót bocsátott fel az űrbe
Irán felbocsátotta az űrbe saját gyártású, tesztelés alatt álló vontató űrhajóját, amellyel műholdakat tudnak majd egyik pályáról a másikra átállítani – jelentette kedden az iráni állami televízió.
A Szaman elnevezésű multifunkcionális űrjárművet a védelmi minisztérium bocsátotta fel hétfőn. Az iráni űrügynökség vezetője elmondta, azt remélik, hogy már a közeljövőben használni tudják a vontatót, amelynek terveit 2017-ben mutatták be.
Iránban polgári és katonai űrprogramot is folytatnak, utóbbival kapcsolatban az Egyesült Államok attól tart, hogy az hozzájárulhat Teherán ballisztikusrakéta-programjához is.
Irán júniusban tesztindítást végzett egy szilárd üzemanyaggal hajtott, műholdat szállító rakétával, augusztusban pedig Oroszország fellőtte a világűrbe az Omar Hajjám 12. századi perzsa költőről, matematikusról, filozófusról és csillagászról elnevezett iráni kémműholdat.
(Kiemelt fotónk illusztráció: A Maxar Technologies által 2022. június 14-én készített kézi műholdképen egy felállított rakéta látható az Imam Khomeini Űrközpont indítóállásánál, Irán vidéki Szemnan tartományában via AFP)