Indiában tovább emelkedett a földcsuszamlás halálos áldozatainak száma

A nyugat-közép-indiai Mahárástra államban történt hatalmas földcsuszamlás halálos áldozatainak száma vasárnap huszonhétre emelkedett, és a hatóságok szerint legalább ötven embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.

2023. július 23., 11:55

Szerző:

 

Csütörtökön a monszun esőzései földcsuszamlást váltottak ki egy faluban Raigad körzetben, egy dombos és erdős vidéken, mintegy 100 kilométerre Mumbaitól.

„Eddig 27 holttestet számoltunk össze, és 50-60 ember még mindig eltűnt, de a mentési munkálatok a helyszínen sok problémával kerültek szembe” 

– mondta Joges Mhasze, egy helyi tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek vasárnap.

Korábban a halálos áldozatok száma mintegy 16 volt.

Mhasze elmondta, hogy a távoli falucska mintegy öt kilométerre van a legközelebbi úttól.

„Semmilyen nehézgép nem tud eljutni erre a helyszínre, csak kis gépeink vannak, a munka nagy részét kézzel kell elvégezni” – mondta. Hozzátette: „A heves esőzések, amelyek azóta sem szűntek meg a térségben, jelentősen megnehezítik a műveletet”. Szólt arról, nem túl derűlátó annak valószínűségét illetően, hogy a jelenlegi mentőakció negyedik napján találnak-e túlélőket.

Az indiai monszunszezon június eleji kezdete óta áradások és földcsuszamlások több tucat ember halálát okozták az országban. Szakértők szerint az éghajlatváltozás világszerte növeli a szélsőséges időjárási események számát.

(Kiemelt képünk: Autósok hajtanak egy vízzel elöntött úton a heves monszun esőzés után Mumbaiban 2023. július 21-én. INDRANIL MUKHERJEE / AFP)