Ilyet egy ország nem tehet magával

– A készülő földtörvényt – mint mondta – politikai, leginkább választáspolitikai célok hívták életre. Nagyon is eladható szlogenek. „A magyar föld maradjon magyar kézben.” De kíméletlen vagyonátrendezési, újraosztási tendenciák is meghúzódnak mögötte.

– A törvényt elsősorban a választási kampányhoz kalibrálták, eleve így is készült, erre időzítették, életbe lépését a kormány nem véletlenül tette 2014. május 1-re. A pillanat a döntő: zárásként még ígérek valami jókorát, nyereséget, vagyonosodási lehetőséget annak a földéhes gazdakörnek, parasztságnak (nevezzük bárhogy), amely a remények szerint rám szavaz majd, mert úgy hiszi, esélye lehet arra, hogy nyomott áron megszerezze a „nagygazdák” és gazdasági társaságok kényszerből eladatott földjét.

– Valójában mit kellene szabályozni az agráriumban?

– Egy seregnyi lényeges dolgot. Javítani lehetne a magyar mezőgazdaság versenyképességét. Igazán ráfér. Elő lehetne segíteni, hogy nyereséges és hatékony mezőgazdasági vállalkozások, társulások jöjjenek létre. Hogy a föld munkahely- és népességmegtartó kötőerő legyen. Reális megélhetési forrás.

– Valóban elhiszik, hogy a törvény a Fidesz-tábort erősíti?

– El, de ezzel semmi bajom, tudomásul veszem, ez valójában csalitörvény, annak készült. Durván alájátszik az erősödő Nyugat-ellenes érzületnek. A politikai haszon kettős: a Jobbiktól le lehet csípni szavazórétegeket, egyúttal ki lehet tolni azokkal a mezőgazdasági vállalkozókkal, befektetőkkel, akiket a miniszterelnök úr láthatóan nem nagyon szeret. Érdekes módon az ipari nagyvállalkozókat – a Csányi-Demján-Simicska-Széles Gábor-kört – igencsak kedveli. Őket még mezőgazdasági vállalkozóként is el tudja viselni. A Csányi-féle háromezer fős szupertehenészet avató ünnepségén kiemelte: ez a magyar mezőgazdaság felemelkedésének útja. Persze csak annak, akinek engedélye van rá.

– Azt mondják, a törvénnyel sikeresen elhajtották az idegenszerű uniós behatolókat. Tudják, miről beszélnek?

– Pontosan tudják, miről beszélnek. Ám az ellenkezőjéről van szó. Az uniós mezőgazdasági vállalkozóknak a törvény pontosan ugyanazt a jogot biztosítja, mint a hazai tulajdonosnak. És ez helyes is lenne. Csakhogy nem illik elhallgatni, a fordítottját mondani. Orbán egyenesen azt állítja: próbáljon csak valaki földet szerezni nálunk, megbánja, az tuti. Közben a törvény alapján az osztrák, a német, az angol, az olasz vállalkozó, aki az országban él, vagy ide készül, ugyanúgy vehet földet 300 hektárig, mint bármelyik magyar.

– A miniszter az expozéban mondta: ezeréves vita oldódott meg.

– Nem oldódott meg semmi sem. Sőt.

– Mégsem védik a magyar földet?

– Elnézést, de gyakorló gazdaként ismerem a Magyarországon élő holland, német, osztrák, angol stb. vállalkozók zömét. Legtöbbjük máris lesben áll, miközben a hazai agrárvállalkozó, aki kezdettől itt adózik, itt él, a földvásárlói listán garantáltan az utolsó helyre kerül csupán azért, mert gazdasági társaságként működik.

– Lesz egy hivatalos, esetleg hatósági jogkörrel is bíró szervezet, amely eldöntheti, ki veheti meg az adott földdarabot?

– Lesz, és ez már önmagában nonszensz. Ellentmond minden piaci elvnek.

– A földtörvény életbe lépése után bizonyos birtoktípusok erős értékcsökkenésen mennek majd keresztül. Miért?

– Ez már most elkezdődött. A mi gazdaságunk például Lajoskomáromban, nívós földeken gazdálkodik, kétezer-nyolcszáz hektáron. A nyereséget soha nem vettük ki a cégből, a fejlesztésbe forgattuk vissza. Építettünk korszerű tárolókat, erre 300 milliót fordítottunk. Korszerűsítettük az öntözőrendszert, ez is felemésztett 100 milliót. A sertés- és a tehenészeti ágazat megfelel az uniós állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak. A trágyakezelést meg kellett oldani. Ennek költsége külön-külön 200 millió forint volt. A megfelelő erőgépek, traktorok beszerzése 300 millióba került. Tehát befektettünk egymilliárdot, adósságunk nincs. A cég korszerű, versenyképes, 20 ezer malacot nevelünk. A búza olasz malmokba kerül.

– A fejlesztést 3000 hektárra tervezték?

– Igen, és ha a gazdaság nagysága váratlanul 1200 hektárra csökken, öt perc alatt pocsékba megy az egész rendszer.

– Hogyhogy? Köteles az 1200 hektár fölötti részt eladni?

– Így van, ezt tartalmazza a törvény. Magyarországon 2014 után csak 1200 hektáros gazdaság üzemeltethető. És most mindenki vár a sorára és a sorsára. Az üzenet világos: kedves mezőgazdasági befektető, a tulajdonodat fejlesztetted. Tévedtél. A vagyont megfelezzük. Menj a fenébe.

– Mégsem látszik idegesnek.

– Mert most is képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen van. Ez a magyar mezőgazdaság egyetlen exportra termelő szektora. Miért akarnák őket hazavágni? Szerintem ez vicc.

– Orbán nem szokott viccelni.

– Ez most mégis blöffnek, minimum valószínűtlennek tűnik. Kinek az érdeke, hogy a harmincas évek nívójára süllyedjünk vissza. Így sem állunk túl jól.

– Milyen állapotban van most a magyar mezőgazdaság?

– Az elmaradás termelési értékben 2010-ben az 1985 és ’90 közötti évek átlagához képest 3,6 milliárd euró volt. Több mint ezermilliárd forint. Döbbenetes a csökkenés. Persze a kistermelői részarány zuhant össze. A nagyüzemek viszonylag stabilak. Ezt akarná a kormány megcsonkítani?!

– Jóslata tehát: ebből úgysem lesz törvény.

– Ilyen formában nem, ilyet egy ország nem tehet magával.

– A kétharmad bármit megtehet. És miből gondolják, hogy a mezőgazdasági vállalkozó nem szavaz a Fideszre? Adatolni tudják?

– Gondolom, ez a fixa ideájuk. De a törvény legsúlyosabb következménye mégiscsak az, hogy a megcsonkolt birtokokról egy csomó embert el kell bocsátani.

– A modern mezőgazda Nyugaton nem olyan, mint a mezők vadvirága, hogy csak úgy megterem. Majdhogynem értelmiségi.

– Az amerikai családi gazdaságok irányítóinak 95 százaléka egyetemet végzett szakember. Értenie kell a tőzsdéhez, tudnia kell, mikor mit lehet eladni, felvásárolni, ismernie kell a növényvédő szereket, a logisztikát, a modern munkaszervezési eljárásokat. A hazai földterület jelentős hányadán olyanok gazdálkodnak, akik kőkorszaki módszereket használnak. Érthető, ha siralmas termésátlagokat produkálunk. Európa egyetlen országa vagyunk, ahol a termésátlagok alacsonyabbak, mint harminc éve.

– Milyen társadalomkép rajzolódik ki az új földtörvényből?

– Tovább zuhan a magyar termékek versenyképessége. Kevesebb embernek adhatunk munkát, a falu népességmegtartó ereje csökken, aki teheti, menekül. A szegények, a segélyesek maradnak. Felállnak a homályos célzatú, összetételű földkiadó bizottságok, amelyekről senki sem tudja, milyen alapon szerveződnek. Ezek fogják eldönteni, hogy Kis Pista vagy Nagy Pista veszi-e meg a földdarabot, amelyre sóvárog. Ez eleve a politikai korrupció melegágya.

– Kikből fognak összeállni a földbizottságok?

– Hármat találgathat. Nem mondanám, ha naiv és jóhiszemű lennék. De ehhez túl jól ismerem a „mai magyar valóságot”.

– Persze a földügynek akadnak idealista elkötelezettjei is. Ángyán professzor odaadása megindító. A földtörvényhez ötven módosítóval járult hozzá.

– Mit mondjak erre? Bár ne tenné. Idealizmusát, jó szándékát nem vitatom, de egyetlen érdeme, hogy szembe merészel szállni a főnökével. Álomvilágban él, skanzenné tenné Magyarországot. A helyzet annál szomorúbb, mert a naiv idealizmus áll szemben a kíméletlen választási cinizmussal. Az eredmény már látható.