Így búcsúznak az oroszok a Big Mac-től

Hamarosan kivonul a világ legnagyobb gyorsétteremlánca Oroszországból, ezért a helyiek aggódva rohamozták meg az orosz mekiket.

2022. május 17., 17:10

Szerző:

Az oroszok kedden tömött sorokban álltak egy moszkvai vasútállomáson, hogy az országban még nyitva lévő kevés McDonald's étterem egyikében elfogyaszthassák az utolsó Big Mac-üket – írja a Reuters.

A világ legnagyobb gyorsétteremlánca több mint 30 év után lehúzza a rolót Oroszországban, és ezzel az egyik legnagyobb nemzetközi márka lett, amely Moszkva ukrajnai háborújának kitörését követően távozik.

A vállalat már márciusban úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja éttermeit az országban. Ezek közé tartozott az ikonikus Puskin téri hely Moszkva központjában, amely 1990. január 31-i megnyitásakor világrekordot döntött, amikor több mint 30 ezer ember állt sorba akkor a három rubeles Big Mac-ért.

„A McDonald's ma már kevés helyen működik” – mondta a 32 éves Irina a Reutersnek, aki a moszkvai Leningrádszkij pályaudvaron lévő mekinél állt sorba, ahonnan a vonatok északra, Szentpétervárra indulnak. „Hiányzik a McDonald's, ezért amikor Szentpétervárra megyek, beugrok és megkínálom magam egy Big Mac-kel”.

A McDonald's azt tervezi, hogy a közel 850 oroszországi éttermének 84 százalékát egy helyi vevőnek adja el. A fennmaradó, franchise partnerek által üzemeltetett éttermek jövője egyelőre nem világos. Az új tulajdonosok nem használhatják majd a Mcdonald's nevét, logóját, márkajelzését és étlapját.

„Tegnap olvastam, hogy a McDonald's hamarosan bezár és új néven nyit, ezért ma ide siettem, hogy megvegyem a kedvenc sajtburgeremet, turmixomat és sült krumplimat” – mondta a 21 éves Alla. „Mi van, ha az átnevezés után rosszabb lesz a minőség?” – tette hozzá.

(Kiemelt kép: emberek állnak sorban az egyik moszkvai McDonald's étterem előtt, miután a gyorsétteremlánc bejelentette, hogy bezárja oroszországi éttermeit 2022. március kilencedikén. Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik via AFP)