Idén 40 nő halt meg családon belüli erőszak következtében Szerbiában
Szerbiában az utóbbi tíz hónapban 40 nő halt meg családon belüli erőszak következtében – jelentette be Stana Bozovic szociális ügyi államtitkár hétfőn egy belgrádi konferencián, amelyet a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem napja alkalmából szerveztek.
A nőkkel szembeni erőszak elleni hálózat adatait ismertetve az államtitkár kifejtette, hogy az áldozatok száma évről évre nő. 2012-ben 32 nőt ölt meg valamelyik családtagja, 2011-ben 29-et, 2010-ben pedig 20-at. Ugyanakkor például tavaly csupán két személyt ítéltek kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetésre azért, mert nőket bántalmazott. Az ítéletek 64 százalékában ennél jelentősen enyhébb, fél évig terjedő büntetést szabtak ki.
Elhangzott az is, hogy tavaly a szociális központok 9323 olyan személynek segítettek, aki családon belüli erőszak áldozata volt.
Milorad Veljovic, a szerbiai rendőrség vezetője emlékeztetett arra, hogy a belügyminisztérium februárban egy családon belüli erőszakra vonatkozó egyezményt fogadott el, amely kiemelt hangsúlyt fektet az áldozatok védelmére és a bizonyítékok összegyűjtésére, valamint 1300 rendőrt képeztek ki az ilyen jellegű problémák kezelésére, írja az MTI.