Ideje megismerni: Sabine Haag KHM-igazgató

Ausztria nyugati csücskén, a vorarlbergi Bregenzben nőtt fel, majd angol- amerikai irodalmat tanult Kaliforniában, később művészettörténetet Innsbruckban és Bécsben. 1990-ben szerződéssel került a

Szépművészeti Múzeumba – ugyanabban az évben, amikor Wilfried Seipel lett az intézmény igazgatója. Három gyermek édesanyja, saját magát csapatjátékosnak tartja. Korábban tizenkilenc munkatárs tartozott az általa vezetett részleghez, január óta 400 fős gárdát irányít, és évi 34 millió eurós költségvetésből gazdálkodik – amelynek oroszlánrészét, 22 milliót a kulturális tárca biztosít – ami mellesleg ma már a személyi kiadásokra, a kötelezően évről-évre emelkedő bérekre sem elegendő.

Nehéz, anyagi gondoktól sújtott időszakban vette át Ausztria e legnevezetesebb múzeumát, de az sem mondható, hogy az előd, Wilfried Seipel oly könnyű tizennyolc évet töltött volna e birodalom élén. Seipel látványos nagy kiállításokkal igyekezett minél több látogatót becsalogatni, értékes nemzetközi együttműködéseket alakított ki, igazi kincsekkel gyarapította a gyűjteményt. Búcsúzóul tavaly év végén e szerzemények legszebb darabjait állította ki. Vitathatatlan sikerei csak részben feledtették a sok visszásságot, ami csaknem két évtizedes regnálását kísérte.

Már a kezdet is ellentmondásos volt: alig hozta fel Bécsbe Erhard Busek akkori illetékes miniszter a felső-ausztriai tartományi múzeum éléről, máris megindultak ellene a támadások. Elsősorban azért, mert a megszállott egyiptológus állítólag jogtalanul hozott el régészeti leleteket ásatási területekről. A Szépművészeti Múzeum általa végrehajtott korszerűsítése, a gyűjtemények átrendezése jó fogadtatásra talált, s a bírálatok ideig-óráig elhalkultak.

2000-től kezdődött az igazi nagy próbatétel: a KHM az egyik első olyan múzeum volt, amelyet a kormány részlegesen önálló gazdálkodásra „ítélt”. A közjogi státuszú tudományos intézmény névre átkeresztelt intézmény számára ez az állami támogatás befagyasztását, kényszerű takarékoskodást jelentett, és a szponzorgyűjtés kényszerét hozta magával. Seipel feladatköre kiegészült a menedzseléssel, a gazdasági felelősséggel is. Csak évek múlva, – nagyjából 2004 körül – derült ki, egy számvevőszéki vizsgálatból, hogy Seipel nem igazán jól vette az akadályt, sőt: semmilyen eszköz nem volt számára megengedhetetlen. 2007-től gazdasági igazgatót rendeltek mellé. Az anyagi visszaélések, vagy inkább felelőtlenség gyanúja miatt nemcsak ő, de a hozzá ragaszkodó kulturális kormányzat is állandó támadások céltáblája volt.

Az igazi megpróbáltatást azonban egy közönséges bűncselekmény, a Saliera elrablása jelentette. Benvenuto Cellini remekbeszabott arany sótartóját 2003-ban a Múzeumok Hosszú Éjszakáján könnyedén vitte el a – mint később kiderült – múzeum nem megfelelő biztonsági rendszerét pellengérre állítani kívánó tettes, aki azután jó négy éven át bolonddá tette a nyomozókat, sőt, a kétségbeesett magánakciókba bocsátkozó Seipelt is. Utóbbinak nemcsak hírneve, de önbecsülése is csorbát szenvedett, s mindezt tetézte az anyagi visszaélések gyanúja és a látogatószám folyamatos csökkenése. Ez is hozzájárult, hogy a nyugdíjkorhatár elérésének pillanatától Claudia Schmied miniszter asszony már nem akarta meghosszabbítani idén lejáró szerződését.

Időben, már 2007 őszén nemzetközi, nyílt pályázatot írt ki az utódlásra. Sokáig nagy neveket emlegettek, ismert hazai és németországi múzeumigazgatókat, akik esetleg majd átveszik Ausztria legnagyobb, nemzetközi tekintélyű múzeumának vezetését. Sabine Haag soha nem szerepelt az esélyesek között – igaz, a miniszter asszony nem először sokkolt már váratlan kinevezéseivel, s bizonyította - például az operaigazgatói utódlással -, hogy semmiféle nyomásnak nem enged.

A „hatalomátvétel „rendhagyó lépéssel kezdődött: a szokásos újévi fogadás helyett nyílt napot rendeztek. Éjfélig özönlött a nép: nemcsak az ingyenes belépés, a kincsek megtekinthetősége volt a vonzerő, hanem az összesen 170 rendezvény, vezetés, amely lehetőséget adott kulisszatitkok megtekintésére is. A restaurálás, a katalóguskészítés, a kevésbé látványos múzeumi háttérmunka még a rendszeres múzeumlátogatók számára is lehet újdonság.
Sabine Haag jelszava egyébként is a nyitás – és ez vonatkozik a közönség struktúrájának átalakítására is. Eddig a látogatók 70 százaléka külföldi turista volt – ő viszont szívesen látna a gyönyörű termekben több osztrákot, elsősorban fiatalt. E cél érdekében Haag az ínséges gazdasági helyzet ellenére el tud képzelni belépődíj mérséklést egészen 19 éves korig: mindenképpen szükségesnek tartja a jegyárak differenciálását.

Vonatkozik a nyitás a kortárs művészetre is. Ha nem is mindenáron, de legalább a gyűjteményhez kapcsolhatóság feltételével szívesen látna mai műveket is kisebb kiállításokon. Szakítani kíván a „blockbuster” kiállításokkal – mondta a nyílt nap résztvevőinek. Úgy véli, lejárt a bombasztikus, közönségcsalogató kiállítások kora, éspedig nem csak a kényszerű takarékoskodás miatt. Ennek a Háznak nem elsőrendű feladata a verseny Bécs többi kiállítási helyszínével, itt a hangsúly a világszerte egyedülálló gyűjteményen van, a cél ennek megőrzése, minél teljesebb bemutatása. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben végképp elmaradnak az átfogó, egész kort vagy alkotót bemutató rendezvények.

Kérdés, a mai gazdasági viszonyok között mi lesz a nagy tervekkel. Ezek közé tartozik a Színházmúzeum és a Néprajzi Múzeum gyűjteményének átrendezése. Szíve vágya, hogy a Kunstkammer 13 terme – és 7 kabinetje – 2011-től ismét fogadhassa a látogatókat. Összesen 2700 négyzetméter területről és jó 3 ezer páratlan értékű műtárgyról van szó. Merész terv: a 19. századi gyönyörű fakeretes üveg tárlók pótlására például semmi elképzelés nincs, pedig ezek sem a világítás, sem a biztonságtechnika szempontjából nem felelnek meg a mai követelményeknek, cseréjük vagyonokba kerül. Tizenhét millió euróra lenne szükség, de Sabine Haag bizakodó. A szándékokról sokat elárul, hogy éppen őt, a Kunstkammer korábbi vezetőjét nevezték ki az egész múzeum élére.

Keretbe: A Kunsthistorisches Museum 117 éves intézmény. A Maria Theresia térre néző épületet a Ringstrasse-n Ferenc József megbízásából Gottfried Semper és Karl von Hasenauer tervezte, kifejezetten a Habsburg műkincsek elhelyezésére. Ez volt az első, eleve múzeumi célokra emelt épület. Ma a főépülethez más létesítmények is tartoznak, s a KHM hét helyszínen összesen 13 gyűjteménynek ad otthont. A Hofburgban az Új Szárny és a Schatzkammer éppúgy része, mint a Színházmúzeum a Lobkowitz palotában, a Néprajzi Múzeum, a Wagenburg Schönbrunnban és az innsbrucki Ambras Kastély. A főépületben a gyűjtemény 7500 képéből 800 folyamatosan látható.