Húsz éve zaklatja a BBC hírolvasóját egy férfi, újra letartóztatták

2018. január 16., 14:51

Szerző:

A BBC Newsnight hírolvasója, Emily Maitlis húsz éve nem tud szabadulni egy volt Cambridge-i évfolyamtársa zaklatásától. A negyvenhat éves Edward Vines szinte teljes felnőtt életét azzal töltötte, hogy telefonhívásokkal, majd később levelekkel és emailekkel bombázta Maitlist és annak édesanyját.

A nő még 1990-ben barátkozott össze a férfival amikor mindketten Cambridgeben tanultak. A barátság rövid életű volt és addig tartott, míg a férfi szerelmet vallott Maitlisnak, aki ezután – a férfi elmondása szerint – megszakított vele minden kapcsolatot. Ezt nem tudta Vines feldolgozni pedig még pszichiáter segítségét is kérte.

Ezek szerint sikertelenül.

Vines ugyanis többször is megsértette az ellene kiadott távoltartási végzést, 2002-ben pedig elítélték zaklatásért, három évet ült.

A férfi sosem adta fel, nem hagyta abba a nő és családjának keresését, ezért most újabb 45 hónapos büntetést kapott. A bíró azzal indokolta döntését, hogy a férfi egy képzelt „szakításra” hivatkozva zaklatja több mint két évtizede a nőt, aki sosem akart semmit tőle és stresszben és félelemben él miatta.