Hű lenne az Unióhoz a kormány

Prőhle a Magyar Külügyi Intézet és az Adenauer Alapítvány tanácskozásán beszélt, amelyen „vágy és valóság” mottóval elemezték az Európa-politikát a német és a magyar választások után. A vezető diplomata nézete, miszerint Orbán hitvallásának az Unió mellett „döntően befolyásolnia kell az európai kérdésekről folyó eszmecserét határainkon túl is”, elsőre – figyelembe véve a Fidesz győzelmének németországi visszhangját – alkalmasint a vágy kategóriájába tartozik. Prőhle visszautasította az SPD párt-alapítványának nézetét, hogy az európai néppártok (tehát köztük a CDU/CSU is) felelősek a radikális, szélsőséges pártok megerősödéséért. Amikor ugyanis azok Európa-központú politikát folytatnak (mint ezek szerint most a Fidesz tervezi), „kihúzzák a szőnyeget a radikálisok lába alól”.

A helyettes államtitkár szerint egyébként az ukrán válság felértékelte a visegrádi országok együttműködését és „Németország is ráébredt a közép-európaiak felelősségére” – míg korábban még konzervatív politikusok is kevéssé fontos múltba-révedésnek látták kooperációjukat. A Krím ügye és következményei ugyanakkor ráirányították a figyelmet a kisebbségek, az autonómia kérdéseire, amelyekkel várhatóan behatóan foglalkozik majd az új Európai Bizottság és az Európai Parlament.

Megoldásra váró kérdés a munkaerő elvándorlása a térségből, hívta fel a figyelmet Prőhle. Németország például bejelentette, hogy a következő öt évben 8 ezer orvost akar „importálni”. Jóllehet a munkaerő szabad áramlása az unió egyik alapjoga, e kérdésben a szolidaritás jegyében megállapodásra van szükség, hiszen az elvándorlás tartós, komoly problémát, versenyhátrányt okoz az új tagoknak.

Elvándorlás – és védekezés az orosz veszély ellen

Markus Lackamp, a CDU berlini központjának elemzője, a konferencia egyik előadója viszont arra emlékeztetett, hogy sok német orvos Svájcba települ, mert ott még jobb munkakörülményeket talál – míg spanyol, olasz munkanélküliek a nyelvet tanulják, hogy Németországba vándorolhassanak, sőt: érdemi spanyol kolónia alakult ki már Varsóban is – a közös piacon a munkaerő mozgását aligha lehet gátolni.

Lackamp egyébként hangsúlyozta, hogy a német külpolitika alap-pillérei az NSZK megalakulása óta lényegében változatlanok: európai integráció, transzatlanti együttműködés, béke és jó viszony a szomszédokkal. Ugyanakkor mind ő, mind Roland Freudenstein, a brüsszel Centre for European Studiesnak (ugyancsak a CDU-hoz tartozó) igazgatóhelyettese aláhúzták: az utóbbi években mindkét nagy német párt kész volt immár arra, hogy adott esetben kövesse országa sajátos érdekeit. Az Európa-politikát az új német kormányban is alapvetően Merkel kancellár és Schaeuble pénzügyminiszter határozza meg – miközben Steinmeier a (szociáldemokrata) külügyminiszter „próbál bizonyos Európa-politikai hatásköröket visszahozni tárcájához, ahol azok korábban voltak.” Freudenstein szerint egyébként Steinmeier illúziójának, hogy az Oroszországgal szorgalmazott „modernizálási partnerség” keretében lehet Moszkva külpolitikáját is befolyásoló eredményeket elérni, az ukrajnai fejlemények tükrében vége. A következő szakasz „Oroszország fékentartásáról” és Európa erősítéséről szól majd – katonailag is. A jövő szempontjából fontos, hogy az Európai Néppárt vagy a szociáldemokraták jelöltje kerül-e majd az Európai Bizottság élére. Jean-Claude Juncker és Martin Schulz két vitában is szerepel majd a német közszolgálati tv-ben. Versengésük hozzájárulhat ahhoz, hogy ne csökkenjen tovább a részvétel a májusi európai parlamenti választásokon – legalábbis az Unió legnagyobb államában. Magyarország és az EU viszonyáról, a német-magyar kapcsolatokról egyébként a két német vendég nem ejtett szót.

További írásokat olvashat Németországról a