Hosszabb a lista?
Az Amerikában élő Charles Gatit, a politikatudományok professzorát az amerikai–magyar kapcsolatokról kérdeztük. Egyebek mellett azt válaszolta: a kitiltási ügy elvi kérdés az amerikaiak számára. Szóba került a Magyar Országgyűlés elnökének minapi furcsa megjegyzése is: Kövér László közölte, Charles Gati már 2010 után kijelentette, hogy a magyar kormányt meg kell buktatni. Gati professzor soha nem mondott ilyet. Arról viszont beszél lapunknak: nem lett volna Századvég és Orbán Viktor, ha Amerika és Reagan elnök nem győz a hidegháborúban.
– Professzor úr, mennyire gyakori, hogy egy szövetséges kormány szóvivője a Twitteren bocsátkozik meglehetősen barátságtalan vitába az amerikai nagykövetség vezetőjével?
– Nem tudom pontosan. Feltételezem, ilyesmi nem gyakran fordul elő. De a 21. század kommunikációs módszereit sajnos nem ismerem jól. Twitterem van, Facebookom nincs.
– Pedig már csak azért is kérdeztem, mert mostanában sok egyéb olyan történés zajlik a magyar–amerikai viszonyban, amilyenre az elmúlt huszonöt évben nem volt példa. Szijjártó Pétert Washingtonban nem fogadta az amerikai külügyminiszter. Gulyás Gergely, a parlament alelnöke október 23. előestéjén azt mondta: a demokrácia zsinórmértékét nem azok a nyugati országok jelentik, amelyek 1956-ban nem segítették a forradalmat. Kövér Lászlónak pedig volt egy tárgyi tévedéseket tartalmazó, az ön személyét is érintő megjegyzése az Egyesült Államok külpolitikájáról. Amerikában ezt hogyan fogadják?
– Amerikában a magyar kormány hiteltelen. Ami a konkrét ügyeket illeti: úgy tudom, Navracsics Tibor jött volna Washingtonba, az október 23-i ünnepségre, tehát eredetileg sem egy klasszikus kétoldalú találkozóról volt szó. A Gulyás-beszéd a sorok között valóban Amerikát hibáztatta 1956-ért. Én 2006-ban adtam ki magyarul is a Vesztett illúziók című könyvemet, amelyben, azt hiszem, keményebben bíráltam az amerikai külpolitika kétszínűségét ’56 kapcsán, mint bárki más. Lehet, hogy az Egyesült Államoknak akkor mást kellett volna tennie, ám az esemény legfontosabb eleme mégiscsak az aljas szovjet beavatkozás volt. Ez, úgy tudom, az összes mostani hivatalos beszédből kimaradt valamilyen okból. Kövér esetében önmagáért beszél: azt sem tudja, ki az amerikai külügyminiszter. Azt viszont biztosan tudni véli, hogy én a magyar kormány megbuktatásán fáradozom. Ehhez nem kell megjegyzést fűzni. Kövért jól ismertem 1989-ben, akkor azt mondta: „Ruszkik, haza!” Ma azt mondja: „Ruszkik, gyertek vissza!” Nem tudja, miről beszél.
– Mintha a magyar kormány nem tudná, nem értené, milyen konfliktust vállal, kivel szemben vállalja azt.
– A magyar kormány a Nyugat ellen hergeli a támogatóit. Egyre inkább az az érzésem: a magyar külpolitika tulajdonképpen magyar belpolitika. A kormánynak nincs külpolitikája, pozitív céljai homályosak. Külgazdasági igyekezete van, hogy becsalogassa a befektetőket, ha lehet, Azerbajdzsánból, Oroszországból, Kínából. De nem nagyon sikeres ez az igyekezet. Magyarországon még mindig Németország a legnagyobb befektető, és Amerika – tudtommal – a második. A magyar kormány nem bánik jól a realitásokkal. Ez a hadüzenet az EU-nak és most Amerikának nevetséges volna, ha nem lenne annyira szomorú.
– Az Egyesült Államoknak már évekkel korábban kifogásai voltak a magyar demokrácia leépítésével kapcsolatban. Majd ehhez jött még a magyar kormány oroszbarátsága. Lehet, hogy a kettő együtt vezetett a jelenlegi nyílt diplomáciai konfliktushoz?
– Kezdődött a fékek és egyensúlyok rendszere elleni orbáni fellépéssel. Ekkor születtek az első amerikai kritikák. Aztán következett egy újabb probléma: Orbán nemcsak hogy nyit Oroszország felé, hanem nyíltan támadja az Európai Uniót, amit egybekötött a Nyugat hanyatlásáról szóló több száz éves közhelyek ismétlésével. A Nyugat számtalan hibáját lehet kritizálni, ám az eltávolodás a Nyugattól már egy másik, sokkal súlyosabb dolog. Ez volt a második fázis. Ehhez jött idén az orosz kapcsolat további erősítése Pakson keresztül, majd az orosz–ukrán konfliktusban az oroszok elleni szankciók bírálata a magyar kormány részéről. Mindezek láttán fokozatosan betelt a pohár. A magyar demokrácia – az amerikai politika fogyatékosságai, sőt bűnei ellenére – nem születhetett volna meg 1989-ben Amerika nélkül. Nem lett volna Századvég és Orbán Viktor, ha Amerika és Reagan elnök nem győz a hidegháborúban.
– Tehát az utóbbi években az amerikai kormány egyre-másra küldte a figyelmeztetéseket a magyar kormánynak a diplomáciai protokoll révén, ám ezeket a magyar kormány nem a diplomáciai protokoll mentén kezelte. Figyelmen kívül hagyta e jelzéseket. Ebből az is következik: egy újabb amerikai lépés mindig eggyel erősebb az előzőnél.
– Ez pontosan így történik. Hozzátenném: az amerikai Republikánus Párt egyelőre nem mondott véleményt Magyarországról, de ha alkalma lesz rá – talán már most, a novemberi választások után vagy 2016-ban –, még erősebben fogja bírálni a magyar kormány lépéseit. A magyar kormány téved, ha azt gondolja, az amerikai külpolitikát megfélemlítheti a belpolitikai használatra szánt „szabadságharcos” üzenetekkel. A hatás éppen ellentétes: ezekkel az üzenetekkel inkább felbőszítették Washingtont. Ez biztosan nem használ Magyarországnak.
(A teljes interjú a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
