Horvátország fizet a Molnak

235 millió dollárt fizet a horvát állam a magyar olajtársaságnak az INA-ban való részesedéséért. 

2023. február 2., 06:23

Szerző:

Horvátország az elkövetkező időszakban kifizeti a Mol Nyrt.-nek a nemzetközi választottbíróság által meghatározott 235 millió dollárt, a kormány már elkülönítette az összeget a költségvetésben – mondta Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter a horvát közszolgálati televízió szerda esti híradójában. Erről szerdán az INA-val foglalkozó tanácsadói testületben hoztak végső döntést, miután megvitatták azokat a jogi jelentéseket, amelyeket horvát jogi szakértők készítettek a kormány kérésére – tette hozzá. Kiemelte: a kapott dokumentumok szerint Horvátország még 2003-ban lemondott arról, hogy a horvát bíróságok határozzanak a Mol és a horvát kormány között kötött megállapodásról. Erről csak a nemzetközi választottbíróságok dönthetnek.

A Mol 2013 végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), azt állítva, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait. 

A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult az ENSZ égisze alatt működő UNCITRAL-hoz. A horvát álláspont szerint ugyanis a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. 

A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. 

Zágráb ezt követően 2022 februárjában kezdeményezte a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnál a 2016-ban az UNCITRAL által a Mol és Horvátország közötti ügyben kihirdetett ítélet felülvizsgálatát. Felülvizsgálati kérelmét Horvátország a horvát Legfelsőbb Bíróság 2021-es elmarasztaló ítéletére alapozta. 

2022 júliusában az ICSID az UNCITRAL-ítélettel megegyező végkövetkeztetésre jutott: Horvátország ebben az eljárásban sem tudta bizonyítani a korrupciós vádakat, az ügy koronatanúját pedig teljesen hiteltelennek minősítette a választottbíróság. A washingtoni ICSID eljárás kilencéves időtartama alatt több tucat tanú kihallgatását és több tízezer oldal iratanyag megvizsgálását követően az ítélet egyhangú bírói szavazással született. A korrupció hiányának megállapításán túlmenően az ICSID a Mol javára a horvát kormány 2014-es gázpiaci intézkedéseivel összefüggésben (késedelmi kamattal együtt) 235 millió dollár kártérítést is megítélt. 

A Mol 2003-ban, az INA privatizációja során szerzett 25 százalék plusz egy részvény mértékű részesedést a horvát olajvállalatban. 2009-ben a magyar olajtársaság megállapodást kötött a horvát kormánnyal, ezzel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Jelenleg az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

(Kimelt képünk: Autósok sorban állnak egy benzinkútnál, hogy üzemanyagot tankoljanak Zágrábban, 2022. március 7-én. Fotó: DENIS LOVROVIC / AFP)

 

2024. július 11., 07:13

Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.