Hónapok óta szökésben van egy elszabadult rodeós tehén Alaszkában

2019. január 18., 06:32

Szerző:

Sokan látták már, de eddig senki sem tudta befogni a majdnem hét hónapja elszabadult, Betsy nevű rodeós tehenet az alaszkai Anchorage városának térségében.

A jószág gazdája, Frank Koloski csütörtökön a dpa német hírügynökségnek elmondta: Betsy tavaly júniusban tűnt el karámjából, s azóta a város közelében fekvő tizenhat négyzetkilométeres erdős területen kószál. A rodeólovas szerint a három éves szarvasmarha mindössze egy nappal azt követően kóborolt el, hogy megvette.

Betsy pedig igazi híresség lett, miután a túrázók lencsevégre kaphatták az elkószált szarvasmarhát, felvételeiket pedig megosztották a közösségi médiában.

Koloski ismételten cowboyokat küldött ki a szökevény befogására - mindeddig sikertelenül. A 47 éves gazda szerint Betsy új otthonra lelt a nyáron túrázók, télen pedig síelők által látogatott erdőségben. Mint mondta, télen is számos élelem- és vízforrás áll a jószág rendelkezésére.

„Csak kószál a térségben, élvezi az életét egy síparadicsomban, szép túrautakon, egy szép városban" – tette hozzá Koloski, aki azért szívesen hazahozná Betsyt a csordájához.

 A rodeós a környéken élőktől folyton értesítést kap, ha tehenét valahol látták. „Nem várhatom el, hogy kötelet vigyenek magukkal és lasszóval elfogják" – mondta Frank Koloski.

Az Anchorage Daily News című helyi hírlap nemrég közölte, hogy a rendőrség is bekapcsolódott egy drónnal a keresésbe, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, Betsy pedig továbbra is szabadon rója Anchorage térségét.

 

2025. június 18., 12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.