Hollande magánélete

Hollande hallgatóságának nagy része először csalódott. Az államelnök nem szerelmi kalandjáról beszélt, amelynek híre karácsony óta foglalkoztatja a világsajtót. Ennek részletei érdekelték volna leginkább az újságírókat. François Hollande azonban röviden közölte, hogy magánéletét nem tekinti közügynek és a sajtókonferencia tárgyának.

Viszont amit az ország politikai, gazdasági helyzetéről, saját reformterveiről később mondott, mégiscsak elképesztette az összegyűlteket: száznyolcvan fokos fordulatot jelentett be szocialista választási programjához képest. A hagyományosan etatista francia belpolitikában csökkenteni kívánja az állam befolyását. Adókedvezményekkel támogatja a magánvállalkozókat, amitől a munkahelyek számának növelését, mindenekelőtt a fiatalkorúak munkanélküliségének csökkentését várja. Szerinte evégett az államnak takarékoskodnia kell. Le kell faragni a felduzzasztott bürokrácia létszámát. Jelszó az adminisztráció egyszerűsítése! – mondta.

Külpolitikai vonatkozásban „sorsközösségnek” nevezte a francia–német viszonyt, amelyet tovább kell erősíteni. Helyesnek tartaná az unió adórendszerének harmonizálását, és további erőfeszítéseket javasol a közösség védelmi, biztonsági és külpolitikájának összehangolására. Mindez jószerével az ellenkezője annak, amit a választási harcban mondott és elnöksége első évében tett. Nem csoda, hogy kommentárjában – más-más szavakkal, de – ugyanazt írja az „új Hollande” beszédéről a francia Le Monde és a német Süddeutsche Zeitung: az ember azt gondolná, hogy amit Hollande mondott, Brüsszelben vagy Berlinben fogalmazták. Ez persze túlzás, de kétségtelen, hogy a jelek szerint az elnök belátta eddigi bel- és külpolitikája sokak szerint katasztrofális következményeit, és változtatni akar.

Ennyit emlékeztetőként az évértékelő beszéd elhangzott részéről. A másik, a nem érintett téma Hollande magánélete, nyilvánosságra került szerelmi kalandja lett volna. Igazából ez érdekelte nemcsak a franciákat, hanem a világ mindenre kíváncsi közvéleményét is. A téma azért került előtérbe, mert egy bulvárlap, a Closer fényképet tett közzé, amelyen Hollande éjszaka, bukósisakban, motorkerékpáron hajt el szeretője, Julie Gayet színésznő lakásától. Ezt követően az elnök beismerte jelenlegi élettársának, Valérie Trierweiler-nek, hogy két éve viszonya van a színésznővel. Valérie-t ezután ideg-összeroppanással, mások szerint altatótúladagolás vagy akár öngyilkossági kísérlet miatt kórházba szállították. Eddig röviden az aktuális történet, amelynek azonban személyes és társadalmi előzménye is van.

Kétségtelen, François Hollande életformája a konvencionálisan gondolkodók számára enyhén szólva szokatlan. Harminc évet élt együtt Ségolene Royallal, az első francia női elnökjelölttel, akivel négy közös gyermekük van. Őt Valérie Trierweiler-t miatt hagyta el. Sem Ségolene-nel, sem mostani élettársával nem kötött házasságot. Persze magatartása nem teljesen idegen a francia uralkodók, illetve államelnökök gyakorlatától. Számukra a házasságon kívüli kapcsolat, akár hivatalos szerető tartása társadalmilag elfogadott volt, és jószerével az ma is. A napkirály, XIV. Lajos intézményesítette udvarában a metresz státust. Első számú szeretője Madame de Pompadour volt. Ez a szép, okos hölgy volt az Élysée-palota első lakója. (Az épületet a hagyományok szerint ő építtette át saját pompaszerető ízlése szerint, és hagyta halála után a koronára.)

Évszázadok óta a királyi metresz egykori palotája az ország politikai, társadalmi középpontja. Ez a francia uralkodók, később államfők lakhelye, itt ülésezik a kormány, itt fogadják a külföldi uralkodókat, közéleti méltóságokat. Az Élysée-palotában halt meg a XIX. század utolsó évében, metresze ágyában Félix Faure elnök, akinek haláláról a sajtó úgy tájékoztatta az országot, hogy „szerető felesége karjaiban hunyt el”. Az eset jól példázta az ország első emberei és a nyilvánosság viszonyát. Mindenki tudott szeretőikről, de a téma hivatalosan tabu volt.

Így volt ez a múlt század közepéig, amikor is Charles de Gaulle államelnök katonás rendet teremtett ezen a téren is. Az ötödik köztársaságot megalapító tábornok saját képére formálta az elnöki hivatalt, és új imázst adott neki. „Az elnöknek a nemzetet kell megtestesítenie. A magánembert teljesen háttérbe kell szorítani az államférfi mögött” – mondta. Tőle távol állt az előző korok uralkodóinak, államfőinek hipokrita felfogása, miszerint „metresz igen, tudhatja is mindenki, de nem beszélhet róla senki”. Nemcsak személyes tekintélyével, hanem puritán életvitelével is magyarázható, hogy rajta nem talált fogást a bulvársajtó.

Utódai megint mások voltak. Már az életvidám, művészetszerető Georges Pompidou és felesége is szívesen vett részt a társadalmi életben, nem volt ellenükre, ha a média ezt figyelemmel kíséri. De az államelnökök házasságon kívüli kapcsolatai továbbra is tabunak számítottak a sajtó számára. Pedig egész Párizs tudott Giscard d’Estaing, Jacques Chirac, François Mitterrand szerelmi ügyeiről. (Mitterrand-nak gyakorlatilag két családja volt, lányának lakosztályt különítettek el az Élysée-palotában.) Képletesen szólva az volt a felfogás, hogy az elnöknek „két teste” van. Az egyik azé, aki az országot vezeti. Ennek kötelessége tevékenységéről beszámolni a nyilvánosságnak, sajtónak. A másik a magánemberé (férj, apa, szerető), akinek cselekedeteihez a közvetlenül érintetteken kívül senkinek semmi köze. Míg a világ – annak francia része is – magától értetődő természetességgel kísérte és kíséri figyelemmel Bill Clinton, Silvio Berlusconi, Vlagyimir Putyin házasságon kívüli szerelmi ügyeit, gyönyörködhet vagy ajkát biggyesztheti szeretőik fényképe láttán az interneten és az erre szakosodott sajtóban, a francia elnök „titkosan köztudomású” nőügyei egészen mostanáig hiányoztak a médiavilág témái közül. (Nicolas Sarkozy esete más: ő nem tartott titokban szeretőt, hanem a nyilvánosság előtt vált el és házasodott újra.)

A mostani változást a Le Figaro azzal magyarázza, hogy a túlnyomórészt konzervatív, a formaságokra sokat adó (Le Monde: hipokrita) francia közvélemény megütközik az államelnök élettársi viszonyán. Jean-François Copé, a konzervatív párt vezetője felháborodott kérdésével egyetért a társadalom többsége: „Ki most a Premie`re Dame Franciaországban? Az elnök hivatalos vagy a nem hivatalos metresze?” Közbevetőleg: a német társadalom tudomásul vette, hogy Gauck államelnök – korábban evangélikus lelkész – évek óta külön él, de hivatalosan nem vált el feleségétől, akivel négy közös gyermekük van, és élettársával, Daniela Schadttal költözött be az elnöki palotába, akit a sajtó egyszerűen Frau Schadtnak nevez. Ezt a „grande nation” nem engedheti meg elnökének, mondja Monsieur Copé. „François Hollande házasságon kívüli szerelmi viszonya katasztrofális az elnöki hivatal tekintélye szempontjából.” Vagyis: metresz tartása megengedett, de ehhez kell egy feleség, akit az elnök megcsal vele...