Hol töltötték az éjszakát a nők?
Ma száz éve, 1911. április 2-án, a nők egyenjogúságáért és választójogáért harcoló angol szüfrazsettek otthonuktól távol töltötték az éjszakát. Ezen a napon ugyanis népszámlálást tartottak Angliában.
“Ha nem számítunk, ne számoljanak össze!” – hangzott a nőmozgalom jelszava és látványos bojkottot rendeztek. Ló vontatta kocsikon, táblákat felmutatva, sült csirkével, aprósüteménnyel és teával megpakolt kosarakkal piknikezni indultak, hogy a népszámlálás ideje alatt ne legyenek otthon.
A mérnök-matematikus, Hertha Ayrton így írt: "Nem fogok hozzájárulni az adatszolgáltatáshoz addig, amíg állampolgárként nem kapok jogokat; szavazatot a nőknek.” Birkenheadben, Miss Davies ezt írta rá a népszámlálási űrlapra: „Politikailag hülye, népszámláláshoz vak, a számlálóbiztos számára süket vagyok.”
Más nők úgy döntöttek, hogy otthonuktól távol töltik az éjszakát, sétálgattak, elbújtak vagy összegyűltek valamelyik nőtársuknál. Nem tudni pontosan hányan vettek részt az akcióban, de ez volt a legnépszerűbb stratégia. Londonban a szüfrazsettek éjfélkor a Trafalgar Square-en sétáltak körbe-körbe. Koncertet tartottak, ahol újfajta zene szólt, „női hangra, kíséret nélkül”, a Színésznők Egyesülete pedig szüfrazsett verseket szavalt. A Covent Garden egyik vegetáriánus étterme egész éjjel nyitva tartott, hogy frissítővel tudjon szolgálni. A megmozdulás országos volt. Manchesterben egy „Népszámlálási páholyban” gyűltek össze a tiltakozó nők, Portsmouth-ban egy Ibsen-darabot olvastak fel, és hasonló programokat szerveztek Bristolban, Liverpoolban, Cardiffban, Edinburgh-ban. Vidéken padláson, istállóban bújtak el vagy egyszerűen kigyalogoltak az éjszakába.
Ma már talán megmosolyogtatóak ezek a módszerek, de száz évvel ezelőtt nagyon nagy bátorság kellett hozzá, mivel pénzbírság, sőt, akár börtönbüntetés járhatott érte. Végül senki ellen nem indult eljárás – a szüfrazsettek szerint azért, mert túl sokan voltak –, ráadásul a kormány attól tartott, hogy megismétlődik az egy évvel korábbi éhséglázadás.
Ám nem mindenki szemlélte szimpátiával az eseményeket. Voltak, akik tiltakoztak és elítélték a bojkottot. „Bűntény a tudomány ellen” – írta egy haragos olvasó a The Times-nak.
Mai kutatások azt mutatják, hogy a tiltakozás elhanyagolható hatással volt a statisztikai adatokra, és hiába bújtak el egyesek akár szekrényekbe is, a népszámláló biztosok őket is belevették az adatokba.
Mégsem tekinthető kudarcnak a száz évvel ezelőtt élt harcias nők mozgalma. „Az elkövetkezendő évek számítanak” – írták a nők választójogáért kampányolók egy szüfrazsett újságban.
És igazuk lett. 1918-ban a 30 év fölötti, háztartásban élő vagy férjezett nők választójogot kaptak, majd 1928-ban minden megkötés nélkül, teljes körű szavazati jogot szereztek a nők.
