Hókáosz, második felvonás: küzdelem a valósággal
Javában tombol a hókáosz második felvonása. Míg az első felvonás központi kérdése az volt, hogy ki, mikor és hogyan jut biztonságban haza, addig a másodiké az, hogy a kormány mit tud elérni puszta kommunikációval, akár úgy is, hogy nyilvánvalóan szembemegy a tényekkel.
Ugyanaz a forgatókönyv
Mind a hókáosz „kezelése", mind az azt követő arcátlan sikerpropaganda a valóságban az Orbán-kormány működésének már jól ismert kötelező elemeit vonultatja fel. Szinte szórakoztató nézni, ahogyan Pintér Sándortól Bakondi Györgyön át Giró-Szász Andrásig az egész kormányzati kommunikáció megfeszítve dolgozik azon, hogy sikert csiholjon az elmúlt hétvége káoszából és bénázásából. Ha őket hallgatjuk, úgy tűnhet, a magyar katasztrófavédelem egy a Katrina-hurrikánhoz mérhető viharban dolgozott hihetetlen sikerrel – sőt nemcsak, hogy sikeresek voltak, hanem szinte hibátlanok. Csak azt a fránya kommunikációt, azt rontották el egy kicsit. Ugye, milyen ismerős ez a motívum?
Nem meglepő, ha az, hiszen az Orbán-kormány szinte valamennyi melléfogása hasonló forgatókönyv szerint játszódik le. A kormányfő mindig éppen távol van, amikor lecsap a ménkű, vagy „taktikusan kivár", miközben az államigazgatási hierarchia lebénul, és még a legalapvetőbb intézkedéseket sem merik meglépni nélküle. Amikor pedig már áll a bál, és a kialakult helyzetben egyre több kritikus hang jelenik meg, amely egyre nagyobb politikai költséggel fenyeget, akkor jön el a pillanat, amikor Orbán Viktor elszánja magát a cselekvésre, és végre történik valami.
Valójában csak a propaganda megy nekik
A karmester intésére aztán beindul a kormánypárti propagandagépezet, és mindenki azt hallja, mennyire jól is dolgozott a kormány. Annyit azért önkritikusan mindig megjegyeznek, hogy a kommunikáció tényleg nem volt tökéletes, és ezért akadhatnak olyanok, akik emiatt, de kizárólag emiatt nem látják a sikereket.
Ez az Orbán-kormány modus operandija: a tehetetlenségtől a magyarázkodásig tartó ív, ahol paradox módon az állandóan ostorozott propaganda, az utólagos kommunikáció az egyetlen olyan elem, amelyet a kormány hatékonyan képes gyakorolni.
Egyetlen felelős van...
A jelenség a kormányzati struktúra nevetséges szintű központosításából fakad. A kormányfő nélkül szinte minden államtitkár bénult és tehetetlen, és minél nagyobb a tét, annál inkább az immár óriásira duzzasztott tényleges portfólióval rendelkező kormányfőre marad a döntés, aki így természetesen lassan és gyakran a szükséges információkat nélkülözve dönt, ami miatt a hibázás lehetősége is drámaian megnövekszik.
Mivel azonban mind a döntés, mind a kapcsolódó kommunikáció is teljesen központosított, a kudarc beismerése egyben Orbán Viktor politikai vereségét is jelentené. Ez pedig nyilván elfogadhatatlan. A miniszterelnöknek ebben a koordináta-rendszerben egyszerűen nem marad más választása, mint minden esetben előremenekülni és győzelmet deklarálni.
...ezért nem lehet felelős
A következmények is sejthetőek: az eseményt követő értékelés során a túlközpontosításból fakadó bürokratikus tehetetlenséget szándékos szabotázsnak értelmezi majd a központ, és ezért további központosítást hajt végre. Így jutunk el odáig, hogy egy hókotrót sem mernek kiküldeni az utakra a miniszterelnök engedélye nélkül.
Ezt a gondolatmenetet viszont ne keresse senki a belügyminiszternek a hókáoszról szóló jelentésében. Ott annak rendje és módja szerint csak sikerekről lesz szó – elismerve persze néhány apróbb kommunikációs hibát.
Véleményvezér:
Hókáosz, második felvonás: küzdelem a valósággal
