Hogy mi van?

Azt állítja a Konzervatórium
című online magazinban Farkas Anikó (a közelmúltig a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, a princetoni professzornak, Kim Lane Scheppelének a New York Timesban megjelent elemzéséről, amelyet a magyar választási rendszerről írt), hogy „féligazságokból kifordított félhazugságok, dicséretnek álcázott kritikák, elhallgatott tények jellemzik a jogászprofesszornak álcázott publicista elemzésnek álcázott írását”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a jogászprofesszornak álcázott Scheppele a valóságban is professzor, méghozzá a világ egyik legtekintélyesebb egyetemén, Princetonban. „Elemzésnek álcázott” írását a világ egyik legtekintélyesebb lapjában, a The New York Timesban tette közzé a világ egyik legtekintélyesebb tudósa, a Nobel-díjasnak álcázott közgazdász, Paul Krugman. Scheppele féligazságokból kifordított félhazugságai pedig többek között arról szólnak, hogy a Fidesz a maga javára alakította át az egész választási rendszert, és hogy a magyar szakértők becslései szerint a demokratikus ellenzéknek a választási győzelemhez 6-8 százalékkal több szavazatot kellene szereznie, mint a Fidesznek. Amerikában viszont verik a négereket.

Azt állítja a Magyar Nemzetben
Orbán Balázs András, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, hogy „ugyan valóban kevesebb felületen lehet kampányt folytatni, de a jogszabályok által megállapított feltételek mindenkire egyenlő mértékben vonatkoznak”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy dehogyis, és erről az egyenlőtlenségről mindenki a saját szemével győződhet meg. A legnagyobb méretű választási kampányt például az elmúlt hetekben-hónapokban nem egy párt, hanem a Fideszhez közel álló „civil” szervezet, a CÖF folytatta, de ott van minden kilométerkőnél maga a kormány is, amely azt hirdeti lépten-nyomon, hogy (a vajon ki által vezetett) Magyarország jobban teljesít. Rájuk nem vonatkozik semmilyen szabály, nem úgy, mint a pártokra. Arról már nem is szólva, hogy az utcai reklámfelületek túlnyomó többségét a fideszesek foglalják el, a demokratikus ellenzéknek pedig valamiért nem jut hely. Illetve tudjuk, hogy miért.

Azt állítja Orbán Viktor
(az Európai Néppárt dublini kongresszusán), hogy az európai vezetőknek sikerült elkerülniük a legrosszabb forgatókönyvet, és megmentették az eurót. Erre a történelmi teljesítményre csak a néppárti vezetők voltak képesek. Ha ugyanis a szocialisták és a liberálisok vezették volna Európát ezekben a nehéz időkben, „biztosak lehetnénk benne”, hogy nem lenne többé euró, mondta a miniszterelnök.

Ezzel szemben a tény az,
hogy ezekben a nehéz időkben Európát a néppártiak, a szocialisták és a liberálisok együtt vezették. A legnagyobb terheket magára vállaló Németország kancellárja ugyan valóban a kereszténydemokrata Merkel asszony, de kormányában a koalíciós partner tavaly őszig a liberális Szabaddemokrata Párt volt, most pedig a szociáldemokraták. Az euróövezet második legerősebb országát, Franciaországot a szocialisták irányítják, az Európai Parlament elnöke ugyancsak szocialista. Az Európai Bizottság elnöke, Barroso kétségtelenül néppárti politikus, viszont a gazdasági és a pénzügyekért a centrista liberális Olli Rehn felel. De a néppárti vezetőknek még így is bizonyára jólestek Orbán Viktor szavai, már csak azért is, mert két éve még azt mondta róluk, hogy az ő vezetési felfogásukkal egy vidéki kócerájt sem lehetne elvezetni. Még szerencse, hogy az uniót lehetett.

Azt állítja Kövér László,
az Országgyűlés fideszes elnöke (Pakson, az ipari parkban tartott sajtótájékoztatóján), hogy a tervezett atomerőmű-építés tízezres nagyságrendben fogja bővíteni a munkahelyek számát a beruházás alatt, és évi egy százalékkal fog hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez.

Ezzel szemben a tény az,
hogy szakértők szerint az építkezésben maximum 4-5 ezer ember vehet majd részt, és még a kiegészítő szolgáltatásokkal együtt sem lesz több 7 ezer új munkahelynél. Minimum 3 ezer milliárd forintért, vagyis egy munkahely 500 millió forintunkba kerül majd. Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, jelenleg a paksi erőmű évente 160-170 milliárd forint értékű áramot állít elő, ami a magyar GDP 0,6 százaléka. Az új blokkok belépésével ennyivel nőhet a magyar gazdaság, de a következő évben már semennyivel, hiszen a bázishoz képest nem lesz további termelésemelkedés. A régi blokkok leállásával aztán majd a GDP is csökken. De persze Pakssal nem ez lesz a legnagyobb bajunk.