Hibás vagy...
A nevem Vivien, és zsidó vagyok. Kisgyerekkorom óta ebben a közegben mozogtam, mást nem is láttam magamból. Elmosolyodok, mert beismertem. Tudjátok, mint valami gaztettet.
Alig múltam 20, mikor egy bőrönddel elhagytam Magyarországot, csak hogy egy kicsit teátrális legyek.
Azt mondták a felnőttek: itt nincs jövőd. Sose értettem, mit akar ez jelenteni.
A fene sem gondolkodott pénzen, karrieren, élhetőbb életen. Csak menni akartam. Látni, alkotni valamit. Egyedül.
Izraelbe jöttem. Hogy miért? Fogalmam sincs. Itt élek évek óta, beszélem a nyelvet, ismerem a kultúrát. Fontos ez a hely, mert itt tettem meg felnőtt életem első lépéseit. Ennél a mondatnál döbbenet fog el.
Miért? Miért nem otthon, ahol születtem? Nem találom a helyemet sehol. Itt mindig „büdös” magyar leszek, ott meg mindig „büdös” zsidó.
Csak a napokban fogalmazódott meg ez az érzés bennem, és most nagyon haragszom. Magyarország, okollak! Téged teszlek felelőssé minden nehézségemért, amit a családom, barátaim, régi életem támogatása nélkül kellett megélnem. Én is magyar vagyok! Magyarul olvasok, magyar ételt főzök, magyarul káromkodom, könyörgök. Ott születtem.
Hibás vagy azért, hogy nem tudtam zsidóként gyökeret ereszteni. Hibás vagy azért, mert arra kényszerítesz minket, hogy burokban nőjünk fel! Hogy ne lehessek egyenrangú alkotóeleme a magyar társadalomnak! Igen, ezért jöttem el!
És tudod, hogy miért nem fogok soha visszamenni? Mert már emberként sem tudok veled azonosulni.
Mélységesen megvetem az elmúlt napok történéseit. Szégyenlem magam minden egyes tettedért, mert én meg a többi külföldön élő magyar fizetjük meg ennek az árát. Mi látjuk az eltorzult arcokat, amikor azt kérdik tőlünk cinikusan: a magyarok még mindig imádnak embereket vagonírozni?
Már nem tudlak védeni, mert már nem akarlak védeni.
Elvesztettél.
Név és cím a szerkesztőségben
