Hegyi Karabah – Azerbajdzsán 1700 katona holttestét adta át Örményországnak

Még mindig sok az eltűnt katona.

2021. november 5., 17:08

Szerző:

A hegyi-karabahi harci cselekmények végeztével Baku ezerhétszáz elesett katona holttestét adta át Örményországnak – közölte pénteken Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter, írja az MTI.

„A mai napig – péntekig – mintegy ezerhétszáz elesett örmény katona holttestét fedeztük fel és adtuk át – Örményországnak –” , közölte a miniszter a Bakuban tartott „Negyvennégynapos út a győzelemhez” elnevezésű konferencián. „Ugyanakkor semmit sem tudunk négyezer azeri állampolgár sorsáról, akik az első karabahi háború éveiben tűntek el nyomtalanul” – tette hozzá Bayramov.

A Hegyi-Karabahhal kapcsolatos több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én éleződött ki újra, Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a területébe ékelődött, örmények ellenőrizte enklávé és az örmények által megszállva tartott környező területek visszafoglalására, és hadműveletei döntően sikerrel jártak. 2020. november 9-én Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök, valamint Nikola Pasinján örmény miniszterelnök nyilatkozatot írt alá, amelynek értelmében fegyverszünet jött létre a konfliktus térségében.

Az örmény és az azeri fél az elfoglalt állásokban maradt, számos körzet Baku ellenőrzése alá került, és a frontvonal, valamint a Lacsinszkij-folyosó mentén orosz békefenntartókat vonultattak fel. Egy évvel a háború kitörése után továbbra is kétszázötven nyomtalanul eltűnt örmény állampolgárt, közöttük 231 katonát tartottak nyilván egy örmény nyomozó bizottság szerint. Szeptember elejéig Azerbajdzsán 108 foglyul ejtett örmény katonát és polgári személyt engedett el, miközben folyt a vita a hadifoglyok szabadon bocsátásáról.

(Kiemelt kép: Orosz katonai konvoj halad a Jereván–Szeván autópályán Örményországban 2020. november 13-án.  Fotó: MTI/EPA/PHOTOLURE/Hayk Baghdasaryan)