Hatásosak voltak a tiltakozások Hongkongban, a kormány felfüggeszti a kiadatási törvény módosítását
Felfüggesztette a hongkongi parlament a vitatott kiadatási törvény módosítását a tömeges tiltakozások hatására – írja a BBC.
Carrie Lam, Hongkong kormányzója jelentette be a halasztást. Közölte, hogy a törvénymódosítás indoklása és kommunikációja nem volt megfelelő. Állítása szerint csak Hongkong érdekeit tartotta szem előtt, békét és rendet akart teremteni.
A kormány azzal védte a javaslatot, hogy az új törvény megszüntetné a kibúvókat, és a város többé nem szolgálna a bűnözők menedékeként. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a módosítás következő lépése, illetve meddig halasztja a döntést a kormány.
Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket, esetleg politikai menekülteket adjon ki Kínának. Emellett lehetőséget adna arra, hogy Peking régebbi ügyekben is kérelmezzen kiadatásokat. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává is válhatnának.
Az elmúlt hetekben tömegek tiltakoztak Hongkong utcáin, a szervezők szerint például a múlt vasárnapi demonstráción egymillió ember vett részt. Ezután szerdán tízezrek vették blokád alá a hongkongi parlament székháza körüli utcákat, hogy így akadályozzák meg a javaslat vitáját. Végül összecsaptak a rendőrökkel, emiatt 22 rendőr és 60 tüntető megsérült, 11 embert pedig letartóztattak. A rendőrség könnygázt és gumilövedéket is bevetett a tüntetők ellen.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az egy ország, két rendszer elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni a befolyását.